Együtt kezdtük (film) Liliomfi film mozi A Pogány Madonna Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus 4-én kerül a mozikba az Együtt kezdtük című film, aminek humoros-érzelmes eseményeinek egy balatoni esküvő és maga a tó adja a hátteret. Ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a legfontosabbnak tartott és kedvenc filmjeinket a Balaton közreműködésével.

Liliomfi (1954)

A Balaton már a 19. században is csodálatosan romantikus helynek számított, sőt az akkori érintetlensége még csak fokozta a vadregényességét. Épp ez a romantika és vadregényesség jelenik meg nem kevés komédiával keverve a legendás filmrendező, Makk Károly alkotásában, aki a reformkori vándorszínészek körében játszódó kosztümös történetet a nyári Balatonfüredre és Badacsonyba helyezte, a virágzó természet és a gyönyörű táj pedig érzéki hátteret szolgáltatott a szerelemről szóló, életörömtől és vidámságót duzzadó szerepcserés vígjátékhoz. A Liliomfiban ráadásul olyan korszakos színészek tűntek fel első filmszerepükben, mint Darvas Iván vagy Garas Dezső.

Szerelmes biciklisták (1965)

Bacsó Péter a hatvanas évek közepén egy egész „nyári trilógiát" rendezett. A Nyáron egyszerű, Nyár a hegyen és Szerelmes biciklisták hármasából az utóbbi kettő pedig a Balatonnál játszódik. A Szerelmes biciklistákban három fiatal vág neki kerékpárral a nyári kalandoknak, hogy aztán szerelmi bonyodalmakban keveredjenek, feltűnjön közben az Illés együttes és Koncz Zsuzsa is, a bicajos öntudat pedig végig megmaradjon; lásd az alábbi videót.

A Pogány Madonna (1980)

Bujtor István közismerten a Balaton és a balatoni vitorlázás szerelmesének számított, így hát tulajdonképpen hazai pályán, a hobbiját és a hivatását összekapcsolva forgatta le az Ötvös Csöpi-filmeket. A Bud Spencer-Terence Hill-mozik hazai verziójában a nagydarab, szakállas Bujtor osztogatta a pofonokat, a nagydumás, vékonydongájú Kern András pedig a poénokat a rosszfiúk üldözése közben. A Pogány Madonnában a tihanyi apátság múzeumából ellopott műkincs körül forognak az események — a tettes pedig a korabeli szocialista erkölcs szerint csak külföldi, jelen esetben egy disszidens magyar lehetett.
(A Pogány Madonna megtekinthető online a Filmio kínálatában.)

Szezon (2004)

Három alföldi fiú szerencsét próbálva, nyári munkát vállalva érkezik meg a Balatonhoz, aminek rendszerváltás utáni arcát így alulnézetből, nem a nyaralók, hanem a (sokszor kiszolgáltatott) dolgozók szemszögéből ismerhettük meg Török Ferenc filmjében. Persze rengeteg kaland, sorsfordulat és szerelmi-szexuális bonyodalmak közepette, ahogy az egy igazán sűrű nyárhoz illik.

Balaton Method (2015)

Azóta operatőr világsztárrá lett Rév Marcell (Eufória, Malcolm and Marie, A feleségem története), aki nemcsak fényképezte, de a rendező Szimler Bálinttal közösen írta-kitalálta ezt a különleges zenés filmet, ami 17 magyar zenekart vonultat fel a Quimbytől Soerii & Pooleken át a Punnany Massifig. Az első közösségi finanszírozásból készült magyar mozifilmben minden zeneszám egy külön kis történet, élőben rögzített zenével, pazar vizuális ötletekkel, és végig különféle balatoni helyszínekhez-élményekhez-hangulatokhoz kapcsolódva.

Vad Balaton (2018)

A Balatonról rengeteg izgalmas dokumentumfilm is készült az idők során (mindenképp említést érdemel például a Balaton retro!), közülük pedig a mozikba is eljutott Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmje. A Vad Balatonban az alkotók sokéves munkájának eredményeképpen figyelhetjük meg testközelből, a természet oldaláról, mi minden alkotja azt a tavat, amit mi a legtöbbször csak turistaként használunk, és amire sokkal jobban kéne vigyáznunk.

Együtt kezdtük (2022)

Egy badacsonyi helyszínen tartott esküvő és lagzi alkalmából újra összegyűlik egy baráti társaság és egykori középiskolai osztály, hogy a tesitanár-örömapa Mucsi Zoltán minden morgolódása ellenére igazán jól érezzék magukat ebben a két napban. A bulizás közben viszont nemcsak a poénok és az italok röpködnek, de előkerülnek titkok, és előtörnek mélyre temetett érzések is. Kerékgyártó Yvonne tehetséges fiatal színészek egész sorát felvonultató filmjét augusztus 4-től játsszák a hazai mozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.