Ezek a könyvek garantáltan karácsonyi hangulatot teremtenek a lelkedben

karácsony kultúra könyv magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén egy kicsivel több kell ahhoz, hogy karácsonyi hangulatba kerüljünk, de szerencsénkre rengeteg olyan könnyed, szórakoztató, sírós-nevetős könyv áll a rendelkezésünkre, amikben elmélyedve egyből egy kellemesebb világba jutunk: akár olyanba is, ahol vannak még csodák, hétköznapiak és egészen elképzelhetetlenek is.

Matt Haig - A fiú, akit Karácsonynak hívnak

Lehet, hogy ez "csak" egy mese, amely általában gyerekeknek készül, de ez a történet a felnőttek szívéhez is elér. Egyrészt visszanyerhetjük a jóságba, emberségbe vetett hitünket, másrészt mindenre választ kaphatunk, amely valaha foglalkoztatott bennünket a Télapóról.

Kiderül, hogy ő is volt gyerek, és a sorsa kezdetben nem volt bíztató. Megküzdött a magánnyal, a rossz sorssal, a csalódással, de mindezek ellenére egy dolgot sosem felejtett el: hinni. Még akkor sem, amikor egyik pillanatról a másikra vált felnőtté. "A szerencsés embereknek sok évükbe telik, mire felnőnek, Nikolas azonban egy szempillantás alatt elvesztette a gyerekkorát. Mert semmitől nem leszel olyan hirtelen felnőtt, mint ha rájössz, hogy az apád nem az, akinek hitted." Matt Haig könyve csodálatos illusztrációkkal segít abban, hogy elképzeljük a képtelen dolgokat, és arról is meggyőz, hogy érdemes bíznunk a csodákban, főként karácsony környékén.

Forrás: Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft., Shutterstock

Leiner Laura - Mindig karácsony

Nem baj, ha az ünnepek környékén olyan olvasmányt szeretnénk, amelyben minden jóra fordul. Leiner Laura könyve hol könnyeket csal az ember szemébe, hol pedig megnevettet, de tanít az elfogadásra és a család szeretetének fontosságára is.

A könyv három lány történetét mutatja be, akik hasonló korúak, de teljesen különböző élethelyzetben vannak, viszont mindhárman ugyanazon a mozgólépcsőn utaznak a plázában december 23-án. Ez és számos más, számukra láthatatlan szál fűzi össze az életüket, amelybe bepillantást nyerhetünk. Megtudjuk, milyen egy mentőápoló lányának lenni, aki moziban dolgozik a tanulmányai mellett azért, hogy elérje az álmait. Kiderül, hogy mennyire egyedül érzi magát az a fiatal, akit nem vettek fel az egyetemre, és az is, milyen érzés elveszíteni, aztán viszontlátni életünk legnagyobb szerelmét. Habár ez sem feltétlenül felnőtteknek készült, ez ne tántorítson el senkit, mert letehetetlen, megható és szórakoztató olvasmány.

Forrás: L&L Kiadó, Shutterstock

Trisha Ashley - Karácsonyi szerelem

A Karácsonyi szerelem az a könyv, amely a szobánkba varázsolja a karácsonyi készülődés minden pillanatát, legfőképp az ételeket. Szinte az orrunkban érezhetjük a készülő sütemények illatát, a gazdag és bőséges ebédekét.

Olyan részletgazdagon írja le a különböző fogások elkészítésének lépéseit, hogy garantáltan csorogni fog a nyálunk, miközben izgulhatunk azon, hogy a két főszereplő szíve vajon egymásra talál-e. Egykor ugyanis mindketten rajongtak a karácsonyért, de a fiatalon megözvegyült Holly Brown számára a szeretet ünnepe elvesztette a jelentőségét, ezért is vállalta el, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső házra karácsonykor, aminek tulajdonosa, Jude Martland a legutóbbi ünnepek alatt döntött úgy, hogy ezentúl kimarad a nagy családi buliból. Akkor ugyanis az öccse elszerette tőle a menyasszonyát, így érthető, ha nem csak az ünnepben, de a szeretetben is elvesztette már a hitét. Egy nagy havazás azonban mindenkit egy fedél alá kényszerít, nincs hová menekülni sem a konfliktusok, sem az érzések elől.

Forrás: Könyvmolyképző Kiadó, Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.