gyermekvállalás színésznő terhesség házasság Balogh Edina Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balogh Edina terhes, ezért hét év után távozik a Barátok közt című sorozatból. A 28 éves színésznő mindössze fél éve mondta ki a boldogító igent párjának, Som Krisztiánnak, és máris boldog kismama lett.

Sugárzik a boldogságtól Balogh Edina, aki saját elhatározásából távozik 7 év után a Barátok közt című sorozatból, hiszen anyai örömök elé néz. A Nádor Kingát alakító színésznő májusban mondta ki a boldogító igent párjának, Som Krisztiánnak, akivel - a jelek szerint - már akkor a családalapításon gondolkodtak, hiszen Edina máris babát vár - tudta meg a Blikk.

rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor
rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor

A hírt azonban a lapnak Edina nem erősítette meg, ugyanakkor ő maga és Kalamár Tamás, a népszerű napi sorozat producere is megerősítette, hogy a színésznő saját elhatározásából távozik a Barátok köztből. Nem csoda, hogy Edináék nem vártak sokáig a családalapítással, hiszen kapcsolatuk elejétől fogva érezték, hogy egymásnak szánta őket a sors. "Rögtön igent mondtam. Sokan talán azt gondolják, gyors ez az egész, hiszen csak pár hónapja járunk együtt, de azt gondolom, hogy a hétéves ismeretség, amely köztünk van, ennél sokkal többet jelent" - árulta el lánykérése részleteit a színésznő. Az esküvőre májusban került sor, és hamarosan bővül is a család egy kisbabával, de tavaszig még láthatják a nézők Nádor Kingát a képernyőn.

Szakított az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121030-jakso-laszlo-az-rtl-klub-sztarja-szakitott-kedvesevel.htmlMegfenyegették az X-Factor sztárjaithttp://www.life.hu/legykepben/20121029-emblem-zenekart-az-xfaktor-versenyzoit-megfenyegettek.htmlÚj barátnője van az ismert magyar műsorvezetőnekhttp://www.life.hu/legykepben/20121029-muller-attila-musorvezetonek-uj-baratnoje-van-rajnai-reka-fitnesz.htmlLebukott! Kiderült, kivel randizik Katalin hercegnő húgahttp://www.life.hu/legykepben/20121029-pippa-middleton-katalin-hercegno-huga-lebuklott-randizott.htmlGyógyíthatatlan rákban szenved a népszerű énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20121029-bernie-nolan-enekesno-rakos-gyogyithatatlan-betegsegben-szenved.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.