Hajós András TV2 Az ének iskolája Friderikusz Sándor Szulák Andrea sztár énekes Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktor is tanár bácsi lesz a TV2 új tehetséggondozó műsorában, Az ének iskolájában, amelyben 8-14 éves korú gyermekek fognak versenyezni. A Megasztár egykori győztese Szulák Andrea, Szandi és Hajós András mellett kapott helyet a produkcióban, ahol az osztályfőnök-műsorvezető Friderikusz Sándor lesz - tudta meg a Life.hu.

Az énekes számára furcsa ez a helyzet, hiszen néhány éve, a Megasztárban még ő állt a másik oldalon, most pedig belőle lett megmondó ember. "Fordult a kocka: én ülök a tanári székben, én vagyok a tanár bácsi. Hihetetlen élmény ez számomra, hiszen zsűriként sosem szerepeltem ilyen műsorban. Ez egy komoly visszaigazolás nekem arról, hogy ezek szerint az elmúlt években valamit jól csináltam, hiszen felkértek erre a feladatra" - árulta el Király Viktor hozzátéve, hogy meglepődött, amikor szembesült azzal, milyen gyerekek is jelentkeztek a műsorba.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu
Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

Király Viktor és barátnője A Nagy Duett forgatásán

"Nem csupán cukik és aranyosak, de meglepően tehetségesek és tényleg komolyan lehet velük dolgozni. Hallottam pár énekest, akik akár egy felnőtteknek indított tehetségkutatóban is megállnák a helyüket" - mondta az énekes, aki szerint nem igaz az, hogy nem szabad ilyen ifjú korban énekelni kezdeni. Sokak szerint ugyanis sem a hangnak, sem a személyiségnek nem tesz jót, ha ilyen korán színpadra lép valaki. Viktor azonban nem ért ezzel egyet.

"Nem túl korai szerintem ez, hiszen rengeteg sztár is gyermekfejjel kezdte. Többek közt Michael Jackson, Justin Timberlake és Britney is. Ha a személyiségük meg is tört esetleg, az inkább a családjuknak köszönhető, nem a színpadnak. Az ének iskolája egy pozitív, igazi családi műsor lesz, amelyben nem okozunk törést a gyerekeknek: nem lesz kiesés és szidás, miközben a nézők láthatják, hogyan fejlődnek hétről hétre!" - vélekedett az énekes, aki pontosan tudja, milyen mintát akar nyújtani a kicsiknek, mire nevelné őket a műsor során.

"Az őszinteséget, a zene szeretetét szeretném megmutatni nekik és segíteni abban, hogy minden növendékem megtalálja a saját stílusát. Azt mondják, hogy mivel Amerikában nőttem fel, ezért felszabadultabb vagyok, mint az átlagember. Ha ez igaz, ezt is szeretném átadni nekik."

Százmilliós csalásba keveredett Klapka Györgyhttp://www.life.hu/legykepben/20130318-klapka-gyorgy-magyar-uzletember-szazmillios-csalasba-keveredett.htmlLegurult a lépcsőn a magyar énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130313-kiraly-linda-a-nagy-duett-sztarja-betegen-lepett-szinpadra-majdnem.htmlMegbünteti gyermekeit Sarka Katahttp://www.life.hu/legykepben/20130313-sarka-kata-es-hajdu-peter-gyermekei-noncsi-es-david-ket.htmlDundika mosolyogva esett ki a Szombat Esti Lázbólhttp://www.life.hu/legykepben/20130316-dundika-a-szombat-esti-laz-2013-masodik-kiesoje.htmlEmbereket mentett Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/legykepben/20130316-debreczeni-zita-embereket-mentett-a-marcius-15i-hohelyzetben.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.