Britains Got Talent győzelem Szűcs Zoltán Attraction
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vastapssal köszöntötték a repülőgépen és a repülőtéren is a hazatérő Attraction látványszínház tagjait, akik megnyerték a Britain's Got Talent című brit tehetségkutatót, egy csapásra világsztárok lettek és közel 100 millió forintot nyertek. A Life.hu is ott volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amikor rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak.

A reptéren a média munkatársai mellett a családtagok is megjelentek, akik lufikkal, plüssállatokkal és virágcsokrokkal fogadták az immáron nemzeti hősnek számító csapat tagjait. A Britain's Got Talent történelmét is átformálta az Attraction, hiszen a műsor elmúlt hét éve alatt ők voltak az első külföldi indulók, akiket a britek a dobogó felső fokára juttattak.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A további képekhez kattints ide!

"Szinte még fel sem fogtuk mindazt, ami történt velünk. Amióta nyertünk, odakint egyik interjúról a másikra mentünk, és jövő héten utazunk vissza Londonba. Biztos, hogy minden szempontból megváltozik az életünk, és talán végre már nem csak szerelemből fogjuk végezni a dolgunkat. Lesz próbapénzünk, rendes fizetésünk és a nyereményünket is visszaforgatva a produkcióba, egy igazi, látványos, másfél órás látványszínházat állíthatunk színpadra. Az is elképzelhető, hogy mindezt Las Vegasban, hiszen a műsor producere, Simon Cowell erre tett ígéretet, de persze mindezt csak akkor hisszük el, ha már megtörtént. Az itteni életünket fel kell részben számolnunk, ami nem könnyű, hiszen van, aki iskolába jár, de a cél érdekében valószínűleg fogunk tudni áldozatokat hozni" - árulta el a reptéren Szűcs Zoltán, a csapat vezetője, akinek az életében érzelmileg hatalmas jelentőségű, ami történt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A további képekhez kattints ide!

"A középdöntőben a két éve elhunyt édesanyám elvesztését dolgoztuk fel, és az ő elengedésében, a gyászban is segített, hogy ezt ott , azon a színpadon kitáncolhattam magamból. A döntő után pedig a fiam ríkatott meg, amikor elárulta, hogy nagyon büszke rám" - tette hozzá a táncos, aki eleinte úgy tervezte, hogy továbbra is Magyarországon folytatja az életét, de elképzelhető, hogy a győzelem után ez mégsem így alakul.

"Ha létrejön a Las Vegas-i show, akkor biztosan ki kell költöznünk, de még pontosan nem tudjuk, hogy mi vár ránk. A világ minden tájáról érkezett megkeresés, de számunkra továbbra is fontos, hogy a hazai közönség előtt is színpadra léphessünk. Sőt az is, hogy most, hogy bővítenünk kell a csapatunkat, magyar táncosokkal bővüljünk. Hazánk jó hírét szeretnénk vinni a nagyvilágban, jó lenne igazi hungarikumnak lenni"- árulta el vágyait a csapatvezető, aki büszkén számolt be róla, hogy két nagyon fontos meghívást is kaptak a napokban. "A győzelemmel elnyertük a jogot, hogy novemberben a királyi család előtt léphetünk fel, ami hatalmas büszkeség számunkra. Ahogyan az is, hogy meghívott minket egy vacsorára Áder János, köztársasági elnök is."

Nem szomorkodik Friderikusz kedvencehttp://www.life.hu/legykepben/20130610-az-enek-iskolaja-versenyzoje-petronella-nem-tort-ossze-hogy-nem.htmlVastag Tomi nem csak az árral szemben védekezikhttp://www.life.hu/legykepben/20130610-vastag-tamas-magyar-enekes-a-tamadasok-ellen-vedekezik.htmlKeresztest nem viseli meg tévés fizetésének kiesésehttp://www.life.hu/legykepben/20130610-keresztes-ildiko-magyar-enekesnonek-nem-okoz-gondot-teves-keresetenek-kiesese.htmlÜvöltözött a díjátadón Tóth Gabihttp://www.life.hu/legykepben/20130610-toth-gabi-magyar-enekesno-uvoltozott-a-dijatado-gala-utan.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.