Jelentéktelen szeretőből csinos hatvanas lett Camilla Parker-Bowles

fashion week Károly herceg Camilla Parker Bowles
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Camilla Parker-Bowles a napokban ünnepelte hatvanötödik születésnapját.

Camilla cornwalli hercegné Károly herceg második felesége. Kettejük kapcsolata ott van a huszadik század legnagyobb románcai között, hiszen több évtizeden át nem élhettek egymás mellett. Camilla 1973. július 4-én feleségül ment Andrew Parker-Bowles őrnagyhoz, akitől két gyermeke született. Károly herceg és Camilla 1970-ben ismerkedtek meg, és innentől kezdve, néha kisebb szünetekkel, de szeretők voltak. Miután Károly herceg bevallotta, hogy hosszantartó kapcsolata volt Camillával, a nő férje benyújtotta a válókeresetet. A házasságot 1995. március 3-án bontották fel, tíz évvel később pedig a herceg oltár elé vezette Camillát.

AFP
AFP

Az asszony kezdetben nem foglalkozott különösebben a divattal és a jó megjelenéssel, de az évek során rájött, közszereplőként neki is tartania kell az iramot. Ma már ő is igazán pompásan fest a kötelező megjelenések alkalmával, és egészen biztos, hogy az udvar trendkirálynője, a bájos Katalin is sokat segít neki. Csak így tovább!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.