Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő megnyitó felújítás strand
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átadták a felújított Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt szerdán, a rekonstrukció több mint hárommilliárd forintból valósult meg, a strand ma délután nyitotta meg kapuit.

A Soroksári-Duna bal partján álló pesterzsébeti fürdőt veszteséges működése miatt évekkel ezelőtt be kellett zárni: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogadott vendégeket. A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő részt már akkor, decemberben megnyitották, míg a kinti strandrész az idei szezonra készült el.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A felújítás során egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki. Modernizálták a helyi védelem alatt álló kupolás "áltörökfürdőt", és egy 4300 négyzetméteres, új épülettel is bővült a létesítmény. A fedett térben tíz medence – jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence – várja a látogatókat, míg a kinti részlegen – a felújított hullámmedence mellett – helyett kapott egy gyerek- és egy úszómedence is. A szaunavilág a teljes megnyitás után külön zónaként üzemel majd.

A rekonstrukció a fővárosi önkormányzat fürdőfejlesztési programjának része, annak eredményeképp már megújult, illetve bővült is 2010 óta a Palatinus, a Rudas, a Lukács, a Pascal vagy például a Csillaghegyi strand.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő gyermekmedencéje Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Tarlós István főpolgármester a megnyitón arról is beszélt, hogy a főváros mellett elterülő, ma Budapest XX. kerületét alkotó Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand létesült. Az 1930-ban épült strandmedencét először a Duna vizével töltötték. A fürdőt 1931-ben Földváry János mint bérlő üzemeltette, amit nyilvános pályázat útján nyert el. A bérlő azonnal jelentős vízkutatásba kezdett, ami viszonylag rövid idő alatt eredményt hozott. Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.
A fürdő a II. világháborúban jelentősen megrongálódott, 1950 elején került az akkori Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe. Mivel a Duna vize már nem volt alkalmas fürdésre, 1951-ben a két korábbi kutat mélyítették. Ekkor szüntették meg a dunai szabad strandfürdőzést. 1956-ban a fürdőt felújították, illetve a korábbi kút elégtelen vízhozama miatt megkezdődött egy új kút fúrása. Ezekben az években a fürdő három medencéjével váltott napokon üzemelt nők és férfiak számára. Évente 11-12 ezer vendéget fogadott. 1968-ig iszapkezeléseket és masszázsokat is biztosítottak a fürdőben.
Az 1977-ben fúrt újabb kút vizének és az 1979-ben átadott gyermekmedencének köszönhetően a fürdő forgalma ugrásszerűen megnőtt. A kedvező eredmények azonban nem tudták ellensúlyozni a gyógyfürdőrészleg költségeinek emelkedését, mivel a jódos-sós vizet fel kellett melegíteni. Így előbb a strand, majd a gyógyfürdő is bezárt.

A felújított pesterzsébeti strandfürdő az átadás napján Forrás: MTI/Máthé Zoltán



Rubint Réka soha többé nem utazik fapadossal a ciprusi incidens utánhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190710-rubint-reka-soha-tobbe-nem-utazik-low-cost-jaratokkal-a-ciprusi-incidens-utan.htmlAhogy megírtuk, Schobert Norbi kisfiát nem akarták felengedni a ciprusi repülőgépre túlfoglalás miatt. Később a légitársaság is reagált: elmondták, hibáztak. Rubint Réka a TV2 Mokkájában mondta el, mi történt. Annak ellenére, hogy a fapados légitársaság bár bocsánatot kért, és kártérítést is ad, a fitneszedző leszögezte: soha többet nem utazik fapadossal. UtazásOrigoMallorcán nyaral a férjével Weisz Fannihttp://www.life.hu/lifeutazas/20190710-mallorcan-nyaral-ferjevel-weisz-fanni-modell.htmlWeisz Fanni tud élni: idén nyáron a férjével Mallorcára utaztak, és szemmel láthatóan imádnak minden egyes ott és egymással töltött pillanatot. UtazásOrigoKiss Ramónát meglepetésnászútra vitte a férje: Insta-storyban mesélte elhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190709-kiss-ramonat-meglepetes-mini-naszutra-vitte-a-ferje-instastoryban-meselte-el.htmlKözösségi oldalán dokumentálta utazását Kiss Ramóna, akit férje egy meglepetésnászútra vitt el. Kettesben mentek, a kisfiuk nélkül. UtazásOrigoKiszel Tünde ismét bikinire vetkőzött – Fotóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190709-kiszel-tunde-ismet-bikinire-vetkozott-foto.htmlKiszel Tünde családi nyaralását tölti, ezúttal Ibizán pihen a lányával és a testvérével. A naptárdíva szokás szerint dögösre vette a figurát. UtazásOrigoSzexi, fürdőruhás képeken Ördög Nórahttp://www.life.hu/lifeutazas/20190709-szexi-furdosruhas-kepeken-ordog-nora.htmlSzexi, fürdőruhás képeket készített Ördög Nóráról a férje, Nánási Pál. A fényképész az Instagramján osztotta meg őket. Utazás--A hőség miatt le kellett zárni az Akropoliszthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190706-a-hoseg-miatt-kellett-zarni-az-akropoliszt-gorogorszag.htmlCsütörtök délután négy órára lezárták a legismertebb görög műemléket, az athéni Akropoliszt a városban tomboló hőség miatt. Utazás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.