műrepülés madárraj világbajnok Nádas Tamás tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nádas Tamás sporttársa, Tóth László szerint, madarak okozhatták a a tragédiát. A sportoló szemtanúja volt a világbajnok pilóta balesetének.

A Blikk szerint, hivatkozva a JETfly.hu információira, Tóth László volt az, aki utoljára beszélt Nádas Tamással. A világbajnok azzal az ezer lóerős Nissan GTR-rel versenyzett a balesete előtt, amelynek anyósülésén Tóth László ült.

"Így emlékszik a sportoló a baleset előzményeire, és a becspódásra: "A harmadik hosszban az volt a feladat, hogy az autó menjen elöl, és Tamás próbálja utolérni. A kocsival már a 800 méteres fékvonalnál voltunk, mire ő elérte a betonút elejét. Tamás 275 kilométer/órás sebességgel haladt át az időmérő kapun, teljesen stabilan, kontrolláltan. Én az autóból oldalt, hátra-felfelé néztem. Vártam, hogy Tamás mellénk érjen. Ekkor történt a tragédia. Csak annyit láttunk, hogy a gép háton csúszva száguld a kocsi mellett a betonon, majd kitör balra, és elcsúszik a hirtelen fékező autó előtt."- írta a Blikk.

Bár szakmai körökben felmerült, hogy a versenyautó turbulenciájának is szerepe lehet a szerencsétlenségben, Tóth László szerint madarak okozhatták a balesetet: "Az én véleményem szerint madárral ütközött Tamás, és emiatt hirtelen elvesztette az uralmat a nagy sebességgel repülő gép felett. A helyi hatóságok is vizsgálják ezt a körülményt."

Ahogy lapunk, a Life.hu is megírta, Nádas Tamás péntek délután szenvedett halálos kimenetelű balesetet Katarban.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgálata jelenleg is tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.