Megvan az idei Ország Tortája

Forrás: Egy csepp figyelem alapítvány/Facebook -
Ország tortája cukormentes cukorbetegség Egy Csepp Figyelem Alapítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kihirdették az Országházban, hogy a Nándori Cukrászda Csokis kalandja nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indított el. Az Ország Tortája a székesfehérvári Damniczki cukrászat Somlói revolúciója lett. 

Nándori László, a Nándori Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere - a tavalyi győztes cukormentes tortát is ő készítette - elmondta, hogy olyan süteményt szerettek volna készíteni, amely az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

Nándori Cukrászda - Csokis kaland Forrás: Egy csepp figyelem alapítvány/Facebook

Az édességet először augusztus 19-én és 20-án, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg a nagyközönség az idei Magyarország Tortájával, a Somlói Revolúcióval együtt.

Ezek közül választották ki az Ország Tortáját

A székesfehérvári Damniczki cukrászat Somlói revolúció, a budapesti Művész Kávéház Aranyló tokaji és ugyanennek a háznak az Eper furmint nevű tortáját választotta ki első körben a szakmai zsűri a Magyarország tortája versenyben.
Auguszt E. József cukrász, a zsűri tagja akkor többek között azt mondta, a három kiválasztott torta mindegyikén van még mit javítani. Most, úgy látszik, a somlóién sikerült is.
2013-ban a milotai mézes grillázstorta lett az Ország Tortája, míg a másik győztes a cukormentes ribizlihabos-almás réteges tortája.
Megpróbálták ellopni a Szépművészeti Múzeum egyik képéthttp://www.life.hu/news/20140804-a-szepmuveszeti-muzeum-es-a-magyar-nemzeti-galeria-art-on-the-street-from-budapest-cimu-madridi.htmlA Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Art on the Street from Budapest című, madridi szabadtéri kiállításán egy francia turista megrongálta és el akarta lopni egy Leonardo-grafika másolatát - adta tudtul az MTI. NewsOrigoLeállt a Facebook - Csupán egy hibaüzenetet kaptunkhttp://www.life.hu/news/20140801-augusztus-1-jen-penteken-este-leallt-a-facebook.htmlPénteken délután hat óra előtt pár perccel eleinte nehézkesen töltött be, majd elérhetetlenné vált a Facebook. Az oldalon a Sorry, something went wrong hibajelentést olvashattuk. Azóta minden helyreállt.News--Kisgyerekeik szeme láttára zuhant a szakadékba egy párhttp://www.life.hu/news/20140811-a-cabo-de-roca-sziklainal-lezuhant-egy-lengyel-par-a-gyerekeik-szeme-lattara.htmlA Cabo de Roca szikláinál szeretett volna jobb látószöget találni a fényképhez egy lengyel pár, ezért átmásztak a korláton. Mindketten a mélybe zuhantak, és kisgyerekeik szeme láttára szörnyethaltak.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.