Szeretet, ragaszkodás, elmúlás - Újratervezés: megható magyar kisfilm készült az életről

kisfilm idős házaspár Tóth Barnabás Pogány Judit elmúlás szeretet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra elérhető és a berlini Interfilm fesztivál autós film témájában versenyzik Tóth Barnabás Újratervezés című rövidfilmje, amely már számos díjat megnyert a Montreáli Filmfesztiválon. Megható alkotás, amit neked is látnod kell!

Tavaly decemberben már láthatta a közönség néhány napig a filmet, de a rendező úgy döntött, újra megmutatja a nyilvánossságnak. "Díjat nyert itt is, meg ott is, arra gondoltam, bosszantó lehet, hogy a 'köz' nem láthatja. És persze azért, mert már nagyon meg akartam mutatni, és most sok jó hír volt róla, jó energia volt körülötte. Legszívesebben azonnal feltennék mindig mindent mindenhova, ha ezzel nem ártanék a filmnek és a producereknek (és magamnak). Hosszú távon nálam nem kérdés a teljes, ingyenes láthatás, ha közpénzből készítek valamit" - mondta Tóth Barnabás.

Bőven elég ez a 10 perc, hogy a néző megszeresse Vilmost és Klárát, és nagyjából 3 perc után egyszerre zokogjon és mosolyogjon is a házaspár történetén. Az angol cím, My Guide, azaz Az útmutatóm talán még jobban kifejezi a kisfilm által közvetített érzéseket, mint a magyar cím. De inkább győződj meg magad erről!

Egy kisfilm, amitől beleszeretsz Budapestbehttp://www.life.hu/kult/20130805-egy-fiatal-kulfoldi-szemevel-lathatjuk-milyen-fantasztikus-hely-budapest-.htmlEgy fiatal, külföldi srác mutatja be egy fantasztikus videóban, miért a magyar főváros a legjobb hely, ahol valaha élt.KultMüller Péter: "Az igazi szeretet: léleklátó"http://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20140811-muller-peter-heti-utravaloja-a-szeretet-lenyeglatasarol-szol.htmlEgy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 139. rész.Müller Péter--A technika nem helyettesíti a szeretetet - szívszorító reklámfilmhttp://www.life.hu/news/20140717-a-technika-nem-helyettesiti-a-szeretetet-hivja-fel-a-figyelmet-egy-thai-reklamfilm.htmlEgy aranyos, tanulságos videó arról, hogy a mai, modern világban se feledkezzünk meg a szeretetről és a gondoskodásról. Mindez egy thai mobilcég reklámjában.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.