Pécsi Ildikó 75 éves lett

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
színésznő Pécsi Ildikó Szűcs Lajos Indul a bakterház A Tenkes kapitánya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma ünnepli 75. születésnapját Pécsi Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.

Már kislányként is csak a színpad vonzotta, álma pedig beteljesült, hiszen nevéhez számos legendás film- és színpadi szerep köthető.

Pályája kezdetén még naivaszerepekben tündökölt, később azonban egyre inkább felfedezték benne, hogy erős jellemábrázolásra képes és remek humora van, ezeknek köszönhetően pedig rangos karakterszínész lett belőle.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A világirodalom legjelentősebb drámai szerepei – így többek közt Szophoklész Antigonéja – mellett vígjátékokban és zenés darabokban is kitűnően szerepelt. Emellett számtalan tévéjátékban és sorozatban játszott, úgy mint: A Tenkes kapitánya, Az aranyember, a Hattyúdal, a Veri az ördög a feleségét, az Indul a bakterház és a Linda című alkotások.

Pécsi Ildikó jelenleg is boldog házasságban él férjével, az olimpiai bajnok, egykori világválogatott labdarúgóval, Szűcs Lajossal. Egy korábban vele készült interjúban úgy nyilatkozott, hisz benne, hogy a dolgok előre elrendeltek.

Pécsi Ildikó: „Elmennék az unokám mellett az utcán"http://www.life.hu/csalad/20150331-pecsi-ildiko-szineszno-fia-valasa-miatt-harom-eve-nem-latta-unokajat-aki-mellett-mar-elmenne-az.htmlA színésznő életében hatalmas szomorúságot jelent, hogy három éve nem láthatta unokáját, a kis Csabikát, aki azóta hatalmasat nőt, ezért Pécsi Ildikó fél, már meg sem ismerné a fiút.Család--Pécsi Ildikó nem láthatja unokájáthttp://www.life.hu/news/20140727-pecsi-ildiko-szineszno-fia-valik-csaladi-haboru-robbant-ki.htmlAz Aranyember, a Veri az ördög a feleségét, az Indul a bakterház című filmek legendás szereplője, a Kossuth-díjas színésznő családi élete romokban.NewsPécsi Ildikó menye a munkába temetkezikhttp://www.life.hu/intim/20140221-pecsi-ildiko-szineszno-mennye-partos-csilla-csak-a-szepre-emlekszik-volt-anyosaval-es-ferjevel-szucs.htmlPártos Csilla bár éppen válófélben van Pécsi Ildikó fiától, Csabától, mégsem szomorkodik és állítja, ő csak a szépre emlékszik.IntimOrigoSarka Kata nem engedné valóságshow-ba gyermekeithttp://www.life.hu/csalad/20150521-sarka-kata-modell-hajdu-peter-felesege-nem-engedne-valosagshowba-gyermekeit.htmlKata az általa is követett nevelési elvekről vallott, többek közt elárulta: szerinte célt kell adni a gyerekeknek és akkor fognak teljesíteni.Család--A Liza, a rókatündér nyitotta meg a moszkvai magyar filmfesztiválthttp://www.life.hu/kult/20150521-liza-a-rokatunder-nyitotta-meg-a-magyar-filmfesztivalt-moszkvaban.htmlEgy igazi hazai sikerfilmmel, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című abszurd romantikus alkotásával kezdődött szerda este az orosz fővárosban a kortárs magyar filmfesztivál.KultOrigoMeghalt a legendás sorozatszínészhttp://www.life.hu/news/20150519-john-compton-legendas-sorozatszinesz-91-evesen-elhunyt.htmlAz ötvenes éves legendás amerikai sorozatszínésze, John Compton 91 évesen hunyt el. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.