Bezár a a Nyugati pályaudvar

Forrás: MTI/Simó Endre -
bezárás News Nyugati pályaudvar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar - közölte honlapján a MÁV-csoport pénteken.

A bezárást az indokolja, hogy olyan karbantartási és felújítási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen, amelyek elvégzése halaszthatatlanná vált, de a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehet elvégezni. A felújítások után jelentősen javul a Nyugati pályaudvar szolgáltatásainak színvonala és a vonatok menetrendszerűsége - áll a közleményben.

Forrás: MTI/Simó Endre

A MÁV-Start ideiglenes menetrendet vezet be a kéthetes időszakra, hogy az utasok könnyen eljuthassanak budapesti céljaikhoz. Több vonatot más budapesti állomásra irányít át a vasúttársaság.
A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza és a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon közlekedő "kör” InterCity (IC) vonatok, valamint a záhonyi IC vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar helyett Zugló megállóhelyig közlekednek, és onnan is indulnak.
A Budapest-Nyugati–Záhony vonalon közlekedő gyorsvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda érkeznek.
A Budapest-Nyugati–Vác–Szob és a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon közlekedő vonatok menetrendjét összevonják: a zónázó vonatok Szob–Vác–Rákospalota-Újpest–Zugló–Cegléd, a helyi vonatok pedig Vác–Rákosrendező–Zugló–Monor útvonalon közlekednek. Lesznek azonban olyan vonatok, amelyek a Dunakanyar felől csak Rákospalota-Újpestig, Cegléd felől pedig Zugló megállóhelyig közlekednek.
A Budapest-Nyugati–Veresegyház–Vác vasútvonalon közlekedő vonatok fővárosi végállomása ideiglenesen Rákospalota-Újpesten lesz.
A szegedi IC vonatok a Nyugati helyett Kelenföld állomásra érkeznek, és onnan indulnak Kőbánya-Kispest érintésével.
A Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár viszonylatú G43-as személyvonatok csak Kelenföld és Gárdony között közlekednek. A Kőbánya-Kispest–Tárnok közötti S36-as személyvonatok Kelenföld–Tárnok között járnak majd a felújítás alatt.
A Budapest-Nyugati–Lajosmizse vonalon – pályafelújítás miatt – a vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Kőbánya-Kispest és Ócsa között június 22-től augusztus 19-ig.
A vasúttársaság egyeztetést folytat a BKK-val a szükséges helyi közlekedésszervezési intézkedésekről - áll a közleményben.
A közlemény végül arra hívja fel az utasok figyelmét, hogy a felújítás alatti menetrendek elérhetők a vasúttársaság honlapján, az állomásokon pedig hirdetmények jelzik a módosításokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.