Szabadlábon Lagzi Lajcsi felesége

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Galambos Lajos rendőrség Szabadlábon Lagzi Lajcsi bíróság előzetes letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Budapest Környéki Törvényszék pénteken megszüntette Galambos Lajos feleségének előzetes letartóztatását, és elrendelte szabadlábra helyezését - tájékoztatta az MTI-t a törvényszék.

A másodfokú bíróság indoklása szerint G. B. esetében hiányzik a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja. Az ügyben érintett Galambos Lajos zenész és a harmadik gyanúsított esetében helybenhagyták az elsőfokú bíróság végzését, így ők előzetesben maradnak.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Budaörsi Járásbíróság szeptember 24-én rendelte el egy hónapra a zenész és felesége letartóztatását, akiket vesztegetés és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai appartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

Ismét nyoma veszett egy indonéz repülőgépnekhttp://www.life.hu/news/20151002-ismet-eltunt-egy-indonez-repulogep.htmlA tervezett leszállás előtt fél órával vesztették el a rádiókapcsolatot a repülőgéppel Sulawesi tartomány déli része fölött - írja az Orgio. News81 éves a világ legidősebb börleszktáncosahttp://www.life.hu/news/20151002-81-eves-a-vilag-legidosebb-borleszktancosa.htmlLynn Ruth Miller a világ legidősebb börleszktáncosa, de még mindig úgy nyomja, mint a fiatalok. NewsNorthfotoGyermekéletet mentett Vilmos herceghttp://www.life.hu/news/20151002-vilmos-herceg-megmentette-egy-fiatal-lany-eletet.htmlA herceg is részt vett annak a fiatal lánynak a mentésében, aki súlyos autóbalesetet szenvedett Linslade-ben. News--Életveszélyes volt Lagzi Lajcsi lakóparkjahttp://www.life.hu/news/20151002-galambos-lajos-nevevel-femjelzett-tatai-lakoparkban-eletveszelyben-voltak-a-lakok.htmlMegdöbbentő hírek érkeztek a lopás gyanújával őrizetbe vett Lajcsi ügyéről: a nevével fémjelzett tatai Boglárka Lakóparkban a szakemberek megállapították, több lakásba is úgy kötötték be a gázvezetéket, hogy a lakók életveszélyben voltak. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoCaitlyn Jenner megússza a börtönthttp://www.life.hu/news/20151001-caitlyn-jenner-megussza-a-bortont.htmlA 65 éves, frissen nővé vált Caitlyn Jenner februárban okozott balesetet, az áldozat meg is halt. Ekkor Caitlyn még Bruce volt. News--Véget ér Blake Lively vállalkozása: bezár a Preservehttp://www.life.hu/news/20151001-blake-lively-a-pletykafeszek-szinesznojenek-tonkrement-vallalkozasa-a-preserve.htmlA pletykafészek színésznője 2013-ban indította el weboldalát, a preserve.us-t. Mivel az oldal nem a Blake által várt eredményeket hozta, úgy döntött, megszünteti működését. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.