Gyászol a rockvilág! Elhunyt Lemmy Kilmister, a Motorhead legendás énekese

Lemmy Kilmister Motorhead
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetvenéves korában meghalt Lemmy Kilmister, a Motörhead együttes alapítója és frontembere, a rockzene kultikus alakja.

A zenekar keddre virradóra közölte a hírt hivatalos Facebook-oldalán. Azt írják, a zenészt a rák egy nagyon agresszív és ritka formája támadta meg, olyannyira, hogy Lemmy is csak december 26-án, két nappal hetvenedik születésnapja után értesült a diagnózisról.

Lemmy 2015-ben: novemberben a müncheni Motörhead koncerten és az augusztusi Grammy díjátadón Los Angelesben Forrás: AFP
Lemmy az 1987-es Eat The Rich klip forgatásán Forrás: AFP


"Nincsenek szavak, hogy kifejezzük megdöbbenésünket és szomorúságunkat" - írták az együttes tagjai a Facebookon, és hozzátették, az elkövetkező napokban részletesebb tájékoztatást adnak majd Lemmy halálával kapcsolatban. "Addig is hallgassatok hangosan Motörheadet, hallgassatok hangosan Hawkindot és játsszátok hangosan Lemmy zenéjét. Igyatok egyet... vagy többet. Sztorizzatok, ünnepeljétek ennek a nagyszerű embernek az életét, ő is ezt akarná" - tették hozzá.

Lemmy a 2015-ös novemberi Motörhead koncerten Münchenben Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.