Megható beszédet mondtak Schumacherről: "Szorítsanak neki vagy imádkozzanak érte a gyógyulás felé vezető úton

Forrás: AFP/Orlando Kissner -
Michael Schumacher Forma1
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életműdíjat kapott pénteken a hétszeres Forma-1-világbajnok Michael Schumacher, amelyet menedzsere, Sabine Kehm vehetett át.

A Mercedes korábbi motorsport-igazgatója, Norbert Haug mondott megható beszédet a díjátadón: „Majdnem két és fél év telt el azóta, hogy Michael két gyermekével és a barátaival síelni ment. Egy rövid, nyugodt kiruccanásnak kellett volna lennie. Vidám, szórakoztató kellett volna, hogy legyen családi körben, nem versenymódban. A kirándulás vége nem volt olyan szép és harmonikus, mint a korábbi évek. Sem a Schumacher családnak, sem Sabine Kehmnek."

Forrás: AFP/Orlando Kissner

"A motorsport világában már semmi nem olyan, mint előtte volt, a csillagok nem ragyognak úgy, mint régen. De még mindig Michael ad fényt, ő a sport csillaga, és az enyém is. Ilyen jól senki nem tudott versenyezni, ünnepelni pedig senki nem tud úgy, ahogy ő. Arra kérem önöket, hogy szorítsanak neki vagy imádkozzanak érte a gyógyulás felé vezető úton” - idézi az F1világ Haugot.

A beszédet követően Sabine Kehm könnyes szemmel ment fel a színpadra.

"Meghatalmazottként veszem át ezt a díjat, ami nekem pontosan ugyanolyan fájdalmas, mint önöknek. Az életműdíj egy nagyon nagy dolog, és Michael esetében elmondhatjuk, hogy megérdemelte. Sportolóként mindent helyesen csinált, visszaigazolást kapott az akaratereje, a motivációja, a tehetsége, a fegyelme és a munkamorálja. Világos, hogy mindannyian jobban éreznénk magunkat, ha Michael itt állhatna, de ez most sajnos nem lehetséges. Ezt el kell fogadnunk, és tudnunk kell kezelni. Ennek ellenére továbbra is mindannyian reménykedünk és mindent megteszünk azért, hogy ez egyszer másképp legyen. Elmondhatom, hogy Michael családja nagyon örült, hogy a motorsportos karrierje ismét középpontba került. Én magam is testközelből szemtanúja voltam, és lesznek idők, amikor ezek a kérdések újra előtérbe kerülnek majd” – fejezte be Kehm.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.