Ronaldo sérülése nagyon súlyos - A gyógyulása közel fél évig is eltarthat

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Lars Baron -
Európa Bajnokság Ronaldo sérülés gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komolyabbnak tűnik a portugál játékos sérülése, mint elsőre gondolták. Négy-öt hónapot is kihagyhat miatta.

Egyelőre nem derült ki, hogy milyen sérülést szenvedett Cristiano Ronaldo a vasárnapi Eb-döntőn, de egyre több oldal szerint súlyosabb az eset, mint azt először gondolták.

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Lars Baron

A Real Madridra szakosodott Managingmadrid.com című oldal úgy tudja, hogy Ronaldónak részleges elülső keresztszalag-szakadása van, ami miatt

akár négy-öt hónapot is ki kell majd hagynia.

Az oldal azt állítja, hogy Ronaldo még nem járt kórházban, és eddig csak a portugál válogatott orvosai látták.

Egyébként miután megsérült, a focista a kispad mellett ugrálta végig a meccset, és az édesanyja által a Twitteren posztolt fotók szerint nem küzd elviselhetetlen fájdalommal.

Boldog születésnapot, Benedek Tibor! A dögös vízilabdázó 44 éves letthttp://www.life.hu/news/20160712-boldog-szuletesnapot-benedek-tibor-aki-44-eves-lett.htmlA háromszoros olimpiai bajnokunk, Európa- és világbajnok vízilabdázónk, Benedek Tibor ma töltötte be a 44. életévét. NewsMTI/Kovács TamásRonaldo édesanyja nem hagyta szó nélkül a fia sérüléséthttp://www.life.hu/news/20160712-ronaldo-anyja-nem-hagyta-szo-nelkul-a-fia-seruleset.htmlRonaldo örömébe egy kis szomorúság is vegyül, ugyanis a franciák elleni Eb-győzelmet nem úszta meg sérülés nélkül. Mint kiderült, a sérülést okozó francia Dimitri Payet is megkapta a magáét, ráadásul nem mástól, mint a focisztár édesanyjától. NewsOrigoTömegverekedésbe fulladt egy vízilabdatorna - A játékosok és az edzők is egymásnak estekhttp://www.life.hu/news/20160704-tomegverekedesbe-fulladt-egy-belgradi-vizilabdatorna.htmlHor­vát és görög játékosok csap­tak össze a belgrádi vízilabdatornán, ráadásul meccs közben. Az esetről egy elképesztő videó is készült! News--Meztelenül pancsolt a szökőkútban egy szegedi férfihttp://www.life.hu/news/20160704-meztelenul-pancsolt-a-szokokutban-a-szegedi-ferfi.htmlA kánikula megtette a hatását vasárnap délután: egy helyi férfi nem bírt magával, anyaszült meztelenre vetkőzött és megmártózott a szegedi Széchenyi tér szökőkútjában. News--Hihetetlen! Marihuána-automaták landolhatnak a reptereken (18+)http://www.life.hu/news/20160704-marihuana-automatak-kerulhetnek-egy-repterre.htmlLeszállsz a jamaicai reptereken, utána pedig akár el is szállhatsz a marihuána-automatákból szerzett fűvel. Legalábbis ez a terv, miszerint bárki vásárolhat, csak egy formális engedélyre van szükség. News--Beszakadt a járda a 11 éves fiú alatt - Belehalt a sérüléseibehttp://www.life.hu/news/20160630-beszakadt-a-jarda-a-11-eves-fiu-alatt-aki-belehalt-a-seruleseibe.htmlSzörnyű baleset áldozata lett egy szentdomonkosi 11 éves kisfiú, aki a hozzátartozói szeme láttára halt meg. A gyermek alatt beszakadt a járdaként használt vízelvezető árokra fektetett betonlapok egyike. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.