Hosszú Katinka három aranyérem után 200 háton ezüstérmet szerzett

Forrás: Facebook/Katinka Hosszú -
riói olimpia úszó Hosszú Katinka RioLife2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cseppet sem bánja Hosszú Katinka, hogy kétszáz háton ezüstérmet szerzett a riói olimpián, mi több, ebből merít majd új motivációt. Mindent kiadott magából, még hányt is a futam után.

Hosszú Katinka három aranyérem után az utolsó számában, 200 háton ezüstérmet szerzett. Végig vezette a futamot, de a hajrában az élete utolsó versenyét úszó Maya Dirado megelőzte. "Neki ez volt az utolsó versenye, engem pedig feltüzel a folytatásra. Legutóbb Londonban egy negyedik hely jutott, akkor Shane azt mondta, ez a legjobb dolog, ami történhet veled. Most hasonlót érzek, a második helytől újra van bennem tűz, újra lesz miért lemenni az uszodába, és edzeni” - értékelt a Vasas versenyzője a döntő után.

Forrás: Facebook/Katinka Hosszú

A teljes olimpiai szereplésről állítja: „ha előtte valaki azt mondja, egy ezüstöt nyerek, még azon is elgondolkodtam volna, mert

Világbajnokságon két aranyat, egy ezüstöt szereztem, tehát ennyi érmet még sosem nyertem világversenyen.”

Hosszú olyannyira kiadott magából mindent, hogy a futam után belehányt a bemelegítő medencébe. „Az utolsó 25 méter halál volt, ilyenkor van az, hogy ennyi volt, nem több. A sors ezt így akarta, Mayának ez volt az utolsó versenyszáma, nekem meg egy kis tüzet adott, hogy jövőre a budapesti vébére úgy mehessek, hogy talán még a három arany, egy ezüstnél is picit szebb legyen a vége.”

A győztes amerikai Maya Dirado és Hosszú Katinka a célban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpia terhéről, amire több magyar úszó panaszkodott, elmondta, Shane-nel már négy éve azt tervezik, hogy az olimpián is csak ugyanúgy versenyezzen, mint bárhol máshol, mint egy világkupafutamon, mert neki ez megy a legjobban. Százmilliószor leúsztam már a 400 és a 200 vegyest, tudtam, mit kell csinálnom: csak elengedni magam és tenni a dolgom.”

„Ezen az egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött ezen az olimpián, ezt bőven aláírtam volna előtte. Ez így volt jó, ahogy volt. Keményen dolgoztunk, mást nem is csinálhattunk, csak lehajtottuk a fejünket, és mindig azt tettük, ami a legjobb. És igazunk lett.”

Hilary Caldwell, Madeline Dirado és Hosszú Katinka Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Adam Pretty
Megdöbbentő sorozat: így gyilkolják a farkasokat Szibériábanhttp://www.life.hu/news/20160812-fotosorozat-a-sziberiai-farkasvadeszokrol.htmlA Föld egyik leghidegebb térségében az ember és a farkas élet-halál harcot vív egymással. Az őslakosok saját védelmükben kénytelenek meggyilkolni az állatokat. News--Pénteken és szombaton éjjel több száz hullócsillag teljesíti a kívánságaidathttp://www.life.hu/news/20160812-penteken-es-szombaton-este-ismet-lathato-lesz-a-perseidak-neven-ismert-jol-lathato-meteorraj-a.htmlPénteken este ismét látható lesz a Perseidák néven ismert, jól látható meteorraj, amit mi egyszerűen hullócsillagoknak hívunk. News--Póthajat akartak csináltatni maguknak a korrupt csalókhttp://www.life.hu/news/20160812-budapesti-fodraszszalonban-ket-no-ellenornek-adta-ki-magat-birsag-helyett-pothajat-akartak.htmlKét nő a kormányhivatal alkalmazottjának adta ki magát és ellenőrzést tartott egy belvárosi fodrászszalonban. Az általuk talált hibáktól eltekintettek volna póthajért cserébe! NewsOrigoKitört az első doppingbotrány az olimpiánhttp://www.life.hu/news/20160812-kitort-az-elso-doppingbotrany-rioban-az-olimpian.htmlEgy kínai úszónő az olimpia első doppinggal bukó versenyzője: Csen Hszin-ji a 100 méteres pillangóúszás döntője után bukott le. NewsThinkstockNapsütés vagy viharfelhők? Ilyen idő várható a hétvégén http://www.life.hu/news/20160812-idojaras-a-hetvegere-ilyen-idore-szamits-mielott-utnak-indulnal.htmlHa most indulsz nyaralni, akkor van egy jó hírünk: fokozatosan melegszik az idő, vasárnap már akár 30 fok is lehet. NewsOrigoMeghalt Thomas Steinbeck íróhttp://www.life.hu/news/20160812-meghalt-thomas-steinbeck-iro-72-evesen.htmlŐ volt a Nobel-díjas John Steinbeck legidősebb fia. Több regényéből ő írt forgatókönyvet a filmes feldolgozásokhoz. Thomas Steinbeck 72 évesen, tüdőbetegségben halt meg. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.