Kint ragadt két úszó: nem engedik haza a brazilok

Forrás: AFP/Tasso Marcelo -
Rio de Janeiro úszó rablás olimpia RioLife2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem utazhatott el Rióból Gunnar Bentz és Jack Conger amerikai úszó, ugyanis ők voltak azok - valamint még egy harmadik csapattársuk, Jimmy Feigen -, akiket Ryan Lochte-val együtt fegyverrel kiraboltak vasárnap hajnalban.

Nem szállhatott fel a repülőre Gunnar Bentz és Jack Conger! A két amerikai úszót még kihallgatják a vasárnap történt rablásról, amiről Ryan Lochte számolt be a lapoknak. Az olimpikon elmondása szerint fegyverrel támadták meg őt és három csapattársát egy taxiban, miközben egy buliról tartottak az olimpiai faluba.

Gunnar Bentz és Jack Conger Forrás: AFP/Tasso Marcelo

Szerda délután a brazil bíróság arról adott tájékoztatást, hogy elrendelték a 4 amerikai úszó útlevelének bevonását addig, amíg nem tesznek vallomást az esetről. Rendőrségi forrásokból származó információk szerint ugyanakkor Lochte már elhagyta Riót, Jimmy Feigen - a rablás negyedik áldozata - pedig elvileg még az olimpia helyszínén van. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának közlése szerint szerdán rendőrök érkeztek az Olimpiai Faluba, hogy összegyűjtsék a sportolók útlevelét, de azt az információt kapták, hogy az úszócsapat kiköltözött a szálláshelyéről, és biztonsági okokból nem adtak tájékoztatást a hollétükről - írja az Origo.

Szobrot kapott az mátyásföldi kutyus, aki 12 évig várta halott gazdájáthttp://www.life.hu/news/20160818-szobrot-kapott-az-matyasfoldi-kutyus-aki-12-evig-varta-halott-gazdajat.htmlA mátyásföldi Jókai-lakótelepen, a Jókai és a Villő utca sarkán áll egy szobor, ami egy megható történetre emlékezteti az ott élőket: egy budapesti cukrászmester halála után, a kutyája Beni 12 évig hazavárta szeretett gazdáját, ám hiába. A kóbor kutyának számító ebet végül az önkormányzat fogadta örökbe. Az eb 2014-ben elhunyt, most pedig egy emlékművel tisztelegnek előtte. NewsThinkstockTragédia! Meghalt a Love Story rendezőjehttp://www.life.hu/news/20160818-arthur-hiller-elhunyt-a-love-story-rendezoje-tobb-mint-harminc-mozifilmet-keszitett.htmlKilencvenkét éves korában meghalt Arthur Hiller kanadai rendező. Hosszú karrierje során több mint harminc mozifilmet készített, és számos műfajban kipróbálta magát. News--A montenegrói válogatott sztárja idő előtt faképnél hagyta a csapatáthttp://www.life.hu/news/20160818-a-montenegroi-valogatott-sztarja-bulatovics-ido-elott-fakepnel-hagyta-a-csapatat.htmlA montenegrói női kézilabda-válogatott az elvárásokhoz képest rosszul szerepelt az olimpián: öt vereséggel zártak, ez pedig elég nagy feszültséget keltett a csapaton belül is: Katarina Bulatovics idő előtt otthagyta a társait, és Djurdjina Jaukoviccsal együtt már haza is utazott. News--A nőknek két erénye is van, ráadásul mindkettő a mellkasán- így gondolja egy hazai tévékampányhttp://www.life.hu/news/20160817-szexista-tvs-kampany-sokan-felhaborodtak.htmlSokaknál kiverte a biztosítékot egy hazai csatorna televíziós kampánya. Többen szexistának tartják a reklámot, amiben nincs semmi kreatív és érdekes infromáció sem. Egy nő attól nő, hogy két melle, többszörös orgazmusa és kevés esze van? NewsOrigoSzomorú hír mára: 46 évesen Meghalt Tiba Jánoshttp://www.life.hu/news/20160817-tiba-janos-46-eves-volt-a-tiba-epitesz-studio-alapitoja-es-vezetoje-elhunyt.htmlA Tiba Építész Stúdió alapítója és vezetője 2016. augusztus 12-én hunyt el. Búcsúztatásáról a hozzátartozók a későbbiekben intézkednek. NewsOrigoNégyéves kisfiút erőszakolt meg egy menekülthttp://www.life.hu/news/20160817-negyeves-kisfiut-eroszakolt-meg-egy-afgan-menekult.htmlEgy négyéves kisfiú szexuális molesztálásával vádolnak egy 22 éves afgán menekültet és társát. A férfi ártatlannak vallotta magát, de a nyomozás eredményei mást mondanak: a gyerek DNS-ét ugyanis megtalálták a férfi intim testrészein. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.