Megúszhatja a börtönt a tanárnő, aki terhes lett 13 éves diákjától

Forrás: Facebook/Alexandria Vera -
Alexandria Vera szex tanárnő pedofil
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alexandria Vera texasi tanárnő 2015 szeptemberétől viszonyt folytatott 13 éves diákjával. A nőt letartóztatták és vádat emeltek ellene.

A párocska napi rendszereséggel szexelt, és a nő teherbe is esett a fiútól - Alexandria a babát elvetette. Érdekes a történetben, hogy a fiú szülei végig tudtak a kapcsolatról, sőt támogatták azt. A páros az iskolában sem titkolózott, a tanárnő rendszeresen fogdosta a fiú fenekét a többi diák szeme láttára. Hogy milyen kapcsolat van közöttük, az csak idén áprilisban lett mindenki számára világos. Alexandriát azonnal kirúgták, júniusban pedig le is tartóztatták.

Alexandria Vera Forrás: Facebook/Alexandria Vera

A törvények szerint 25-99 évig tartó börtönbüntetést is kaphat a 24 éves tanárnő, ám úgy tűnik, hogy megússza a dolgot. Alexandria vádalkut kötött, és bűnösnek vallotta magát, ezért az ügyvédje azt kérvényezte, hogy késleltetett ítéletben részesüljön. Ez azt jelenti, hogy ha betartaja a bíróság által szabott feltételeket, akkor nem kell börtönbe vonulnia. A bíróság januárban dönt a tanárnő sorsáról, addig nyomkövetőt kell hordania, és nem mehet iskolák közelébe.

Megtalálták a világ legrégebbi műfogsoráthttp://www.life.hu/news/20161118-egy-okori-mufogsorra-bukkantak-olaszorszagban.htmlOlaszországban fedezték fel az első ókori műfogsor maradványait. News--Íme minden idők 100 legnagyobb hatású fotójahttp://www.life.hu/news/20161118-minden-idok-szaz-legnagyobb-hatasu-fotojat-gyujtotte-ossze-a-time-magazin.htmlRobert Capa, azaz Friedmann Endre két fotója is szerepel a Time magazin által készített válogatásban, amelyben minden idők száz legnagyobb hatású fotója látható. NewsÖngyilkos lett a sztárok fodrásza, George Ortizhttp://www.life.hu/news/20161118-ongyilkos-lett-george-ortiz-hajszobrasz.htmlVáratlan hírként ért mindenkit, hogy George Ortiz látható előzmények nélkül a napokban öngyilkosságot követett el. News--Oprah Winfrey csatornájánál zaklatták szexuálisan a nőthttp://www.life.hu/news/20161118-oprah-winfrey-csatornajanal-zaklatta-szexualisan-fonoknoje-rebecca-taylort.htmlFőnöknője rendszeresen zaklatta szexuálisan, és terhessége után diszkriminálta Rebecca Taylort, aki Oprah Winfrey tévécsatornájánál, az Oprah Winfrey Networknél dolgozott. A megalázott alkalmazott perre megy. News--Örömhír: újra visszatér a tavaszi napsütéshttp://www.life.hu/news/20161118-visszater-a-tavaszi-ido.htmlVégre annyi borús és esős nap után újra visszatér a tavaszias időjárás! Kiélvezhetjük a nap langyos sugarait, talán még utoljára! News--Tudd meg mit árul el rólad az arcformád!http://www.life.hu/news/20161118-arcod-elarulja-hogy-ki-vagy.htmlNézd meg milyen formájú az arcod, és olvasd el milyen típusú ember vagy. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.