Két évig szexelt kisdiákjával a tanárnő, ezért életfogytiglan büntetésre is ítélhetik

Forrás: Thinkstock -
megrontás szex életfogytiglan tanárnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A michigani általános iskolában dolgozó Jamee Hiatt két éven át molesztálta kisdiákját: a fiú 11 éves volt, amikor először szexelt a nővel. 

A Metro magazin számolt be az egyik michigani általános iskolában történtekről. Jamee Hiatt itt, a Leslie's Woodworth Elementary School-ban tanított nyolc és kilenc éves diákokat, 2014-ben pedig az egyik kisdiákkal a kelleténél sokkal szorosabb kapcsolatba került. A gyerek ekkor csak 11 éves volt.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az asszony és a diákja iskola után találkozgattak, és a nő kocsijában szexeltek az iskolától nem messze lévő parkolóban.

De ez még semmi: a tanárnő szerette volna adoptálni a fiút, hogy az együttélés se legyen akadály. A 30-as éveiben járó nő, aki a viszony alatt mobilt és fegyvert is vásárolt a fiúnak, egyébként házas, és két gyermek édesanyja.

Már túl vannak a tárgyaláson, ahol Jamee beismerte, rengeteg alkalommal szexelt a gyerekkel. Akár életfogytiglanra is számíthat.

Lejárt szavatosságú, ömlesztve tárolt élemiszereket találtak a Jamie's Italian konyhájánhttp://www.life.hu/news/20161128-lejart-szavattossagu-omlesztve-tarolt-elemiszereket-talaltak-a-jamie-s-italian-konyhajan.htmlTöbb szabálytalanságot találtak a hatóságok annak a konyhának az ellenőrzése során, ami Jamie Oliver budapesti éttermét is kiszolgálja. Az üzem a Zsidai konyha tulajdonában van, akik azt mondják, hogy üzemük még fejlesztés allatt áll. NewsOrigoLevágatta a vonattal a lábát és most a biztosítókat perlihttp://www.life.hu/news/20161128-vonattal-vagatta-le-a-labat-a-ferfi-a-biztositasi-penzert-most-oket-perli.htmlVonat elé ugrott a férfi, a szakértők szerint szándékosan. Mindkét lábát elvesztette, de biztosítási csalás vádja miatt neki kell felelnie. A férfi azonban beperelte a biztosítókat, mert úgy gondolja, tartoznak neki. News--Meghalt David Hamilton fotóművész, filmrendezőhttp://www.life.hu/news/20161126-meghalt-david-hamilton-fotomuvesz-filmrendezo-valoszinuleg-ongyilkos-lett.htmlMeghalt pénteken David Hamilton brit fotóművész, filmrendező, akinek tizenéves lányokról készült aktfotói részben rajongást, részben bírálatot váltottak ki a közönségből. A francia média úgy értesült, hogy Hamilton öngyilkosságot követett el párizsi lakásában, miután az utóbbi időben több volt modellje azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta.News--Hosszú Katinka: "Mindenki azt kapja, amit megérdemel"http://www.life.hu/news/20161127-hosszu-katinka-uszo-uzenete-mindenki-azt-kapja-amit-megerdemel.htmlEdz, versenyez, de mindeközben - nem először - az úszószövetséggel szemben is megfogalmazta a kifogásait Hosszú Katinka. Úgy tűnik, üzenetét sporttársai is támogatják, több sikeres magyar úszó csatlakozott már hozzá. NewsAFPWendler Enikő első helyezett lett New York egyik nagy zenei versenyénhttp://www.life.hu/news/20161125-wendler-eniko-a-virtuozok-fuvolistaja-elso-lett-egy-new-yorki-zenei-versenyen.htmlNew York egyik nagy zenei versenyét a VIVO – International Youth Music Competition-t november 20-án rendezték meg. A rangos zenei versenyen első helyezett lett a Virtuózokban szereplő Wendler Enikő. NewsOrigoRubint Réka ismét megmutatta mekkora szíve vanhttp://www.life.hu/news/20161125-rubint-reka-negyven-gyereket-vitt-el-cirkuszba.htmlA fitneszmami nem először jótékonykodik, egyre többször segít a rászorulókon. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.