Csalással vádolják a magyar szakácsot, aki Dublinban éli világát

Forrás: Dreamstime -
szakács Dublin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pályázatot hirdetett román újságokban a körözött magyar szakács, sokan be is dőltek a felhívásnak. Átutalták a pályázat kezelési díját, de rá kellett jönniük, hogy átverték őket. A magyar szakácsot körözik, ő viszont nem rejtőzik: Dublinban éli világát.

A gyanú szerint társadalmi szerepvállalás fellendítésére hirdetett pályázatot a magyar szakács, azt ígérve, hogy másfél milliót nyerhetnek a cégek. Román újságokban hirdette a lehetőséget Civil Fejlesztési Ügynökség néven, pályázatkezelési díjért pedig 20-25 eurót kért. Sokan át is utalták az összeget, de kiderült, hogy a felhívásból semmi nem igaz. A gyanú szerint kétszáz céget vert át Kutas László, akit a rendőrség is köröz, ő pedig Dublinban éli világát.

Dublinban él a körözött magyar szakács - Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is feljelentést tett ellene, mert úgy tüntette fel magát, mintha kormáényszerv lenne. A körözési lista nyolcszor dobta fel a nevét. A Borsnak sikerült is utolérni a szakácsot.

Csak öt körözésről tudok, meglepett, hogy már nyolc van"

"A következő év tavaszán értesültem arról, hogy a kalocsai rendőrség nyomozást folytat a Civil Fejlesztési Ügynökség ellen, s a tevékenységével kapcsolatosan engem is ki akarnak hallgatni, ugyanis akkori cégemmel alvállalkozóként dolgoztam nekik. A rendőrségi idézésre nem jelentem meg, de felvettem a kapcsolatot a nyomozóhatósággal. Levélben jeleztem feléjük, hogy életvitelszerűen külföldön tartózkodom. Írásban megtettem a vallomásomat, melyet meg is küldtem részükre. Ezt azonban nem fogadták el, így kiadták az országos, majd – mivel tájékoztattam a hatóságokat arról, hogy Írországban élek –, a nemzetközi körözést is. Később tudomásomra jutott, hogy a bíróság a távollétemben elkezdte lefolytatni az üggyel kapcsolatos tárgyalást. Tudomásom szerint ez jelenleg is tart, a következő tárgyalás jövő év januárjában lesz. Erről azonban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam"

2016 legnagyobb tragédiái: rengeteg áldozatot követeltek a borzalmakhttp://www.life.hu/news/20161212-206-legnagyobb-tragediai-rengeteg-aldozatot-koveteltek.htmlTömegbe száguldó kamion, lövöldözés és lezuhant repülőgépek: sajnos 2016 sem múlt el végzetes tragédiák nélkül. Merényletekben, balesetekben, vagy éppen természeti katasztrófákban rengetegen vesztették életüket. A Nizzai terrortámadás volt a legborzasztóbb, legfelfoghatatlanabb tragédia, de sajnos nem az egyetlen. News--Eltűntek a lány lábai: ezen a képen pörög az internet népehttp://www.life.hu/news/20161227-eltuntek-a-lany-labai-ezen-a-kepen-porog-az-internet-nepe.htmlIdőről időre vannak olyan képek, amik nagy vihart kavarnak az interneten: ezúttal egy lánytársaság fotója kavarta fel az állóvizet. NewsOrigoElhuny Katona József, Európa-bajnok magyar úszóhttp://www.life.hu/news/20161227-elhuny-katona-jozsef-europa-bajnok-magyar-uszo.htmlElhunyt Katona József úszó, vízilabdázó - 75 éves volt. News--Íme, az utolsó fotók George Michaelről: Sokkoló képek!http://www.life.hu/news/20161226-george-michaelrol-elokerultek-az-utolso-kepek-amik-durvak.htmlAzt már tudtuk, hogy a legenda valószínűleg szívelégtelenségben halt meg, de most az is kiderült, hogy álmában távozott, és az utolsó képek is napvilágra kerültek róla. News--George Michael szeretője talált rá a halott énekesrehttp://www.life.hu/news/20161227-george-michael-testere-fodrasz-szerelme-talalt-ra.htmlÖtvenhárom évesen, a karácsonyi ünnepek alatt távozott George Michael az élők sorából. A világsztár az otthonában, békésen hunyt el szívelégtelenségben. Szerelme elárulta, hogyan talált rá az énekes testére. News--Tragédia! Motorbalesetben meghalt Gábor Zsazsa 45 éves fiahttp://www.life.hu/news/20161226-gabor-zsazsa-fia-oliver-von-anhalt-motorbalesetben-elhunyt.htmlÚjabb tragédia történt, elhunyt Gábor Zsazsa fia, Oliver. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.