Tragédia újév hajnalán: szerelme ölte meg a magyar modellt

Forrás: Wikipédia -
gyilkosság öngyilkos öngyilkosság Lantos Piroska féltékenység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akkoriban azt mondogatták: a szépsége lett a veszte Lantos Piroskának. A nyolcvanas évek sikeres modelljét 1985. január 1-jén ölték meg: a legvalószínűbb, hogy párja követte el a bűncselekményt, aki a lány barátnőjével, majd magával is végzett. 

Az Európában és a tengerentúlon egyaránt sikeres modell a felkérések és a férfiak között is válogathatott, akik azonban folyamatos féltékenykedéssel gyötörték. Ezért vált el első férjétől, majd a következő komoly kapcsolata is emiatt ért véget, sőt, valószínű, a halálát is ez okozta.

Lantos Piroska sikeres modell volt Forrás: Wikipédia/Módos Gábor

Szenti György fotóssal 1978-ban ismerkedett meg, de a férfi folyamatos gyanakvása megmérgezte szerelmüket, ezért Piroska egy barátnőjéhez költözött. Úgy tudni, 1984-ben a szilvesztert hármasban ünnepelték, majd a férfi lakására mentek. Szente valószínűleg már készült a halálra, eltervezte tettét, és az éjféli pezsgőbontások ideje alatt előbb a nőket, majd magát lőtte le. A nyomozók 3 golyót találtak a szívében, sokáig arra gyanakodtak, bűntársa is lehetett, de ez a mai napig nem bizonyosodott be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.