Janza Richárd kajak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szörnyű balesetben hunyt el Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó. Barátnője elárulta, együtt tervezték az életüket, és azon lesz, hogy valóra váltsa a fiú álmait.

Tragikus balesetben elhunyt Janza Richárd, az ifjúsági világbajnok kajakozó. Barátjával egy autóban ültek a piros lámpánál, amikor beléjük csapódott egy másik kocsi. Mindketten meghaltak a helyszínen, a vétkes sofőrt pedig kórházba szállították. Janza Richárd barátnője, Brigitta nyilatkozott a sportolóról; elárulta, Ricsi tele volt tervekkel.

Janza Richárd barátnője nyilatkozott - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

"Nagyon jólelkű volt. Tudom, hogy nagyon szeretett. Nála jobban senkit sem szerettem. Mindig vigyázott rám, és érzem, hogy fentről továbbra is vigyázni fog.

Együtt terveztük az életünket.

Azt terveztük, hogy veszünk egy kiskutyát, de gyerekeket is szerettünk volna. Nyolc éve ismertük egymást, mindketten kajakoztunk. Öt éve alkottunk egy párt. Annyi terve volt! Be akarta fejezni az iskolát, nyelvvizsgázni akart, és saját céget alapítani. Amibe belekezdett, azt véghez is vitte.

Azon leszek, hogy a beteljesítetlen álmait valóra váltsam.

Meg is veszem a kis francia buldogot, amit már régóta szerettünk volna"mondta a Borsnak Brigitta, aki annak köszönheti az életét, hogy hamarabb elindult. Együtt voltak ugyanis egy autós találkozón, de ő Ricsi kocsijával előbb hazament.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.