Állítják, hamarosan újra itt a világvége

Forrás: NASA -
világvége pusztulás elmélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb teória látott napvilágot a Föld kipusztulásával kapcsolatban. A friss előrejelzések szerint október 15-én kezdődik a Föld utolsó, 7 éves periódusa. 

David Meade, akinek legkedvesebb elfoglaltsága a konspirációs elméletek gyártása, már azt is állította, hogy szeptember 23-án vége mindennek, ugyanis akkor fog a Földbe csapódni a Nibiru nevű bolygó, amiről amúgy nem is vagyunk teljesen meggyőződve, hogy egyáltalán létezik. De mint azt tapasztalhattuk, a titokzatos égitest nem sodorta el a Földet, ezért David most egy újabb elmélettel állt elő.

Figyelem, figyelem: újabb világvége a láthatáron Forrás: NASA

Elképzelése szerint október 15-én kezdődik a Föld utolsó periódusa, amely hét évig fog tartani. Ez idő alatt folyamatos földrengések, hurrikánok, aszteroidák és cunamik fogják váltogatni egymást, megkeserítve ezzel az emberiség mindennapjait.

A végső megsemmisülés azonban csak a hetedik év végén fog bekövetkezni, akár csak egy népmesében. Szerencsére ez kellően hosszú időszak ahhoz, hogy mire megtörténne a jósolt ősrobbanás, már senki sem fog emlékezni erre az összeesküvésre - írta meg a Metro.

Kirúgta a szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat http://www.life.hu/news/20171009-kirugta-a-szexualis-zaklatassal-vadolt-harvey-weinsteint-a-the-weinstein-co-produkcios-vallalat.htmlAzonnali hatállyal kirúgta Harvey Weinsteint a The Weinstein Co. produkciós vállalat, ahol a szexuális zaklatással vádolt Oscar-díjas filmmogul eddig társelnöki posztot töltött be - közölte a cég vasárnap.News--Teréz körúti robbantás: P. László ügyvédje szerint nem a védence írta a zsaroló levelethttp://www.life.hu/news/20171009-a-terez-koruti-robbanto-ugyvedje-szerint-nem-a-vedence-irta-a-zsarololevelet.htmlA Teréz körúti robbantót már nem pusztán a merénylet elkövetésével gyanúsítják, laptopján ugyanis találtak egy zsaroló levelet, amelyben egy millió eurót követelt volna a Belügyminisztériumtól. Ügyvédje szerint azonban nem ő írta azt az üzenetet. NewsOrigoVeronai buszbaleset: a szülők állítják, a busztársaság vezetője menekülhttp://www.life.hu/news/20171009-veronai-buszbaleset-a-szulok-allitjak-a-busztarsasag-vezetoje-menekul.htmlA Veronai buszbalesetben 16 ember vesztette életét, a szülők pedig szeretnék, ha lenne már felelőse a történeteknek. A busztársaság vezetője hallgatásba burkolózott, az áldozatok hozzátartozói azt állítják, áthárítaná a felelősséget. News--A Lost Lands fesztiválon, fényes nappal mutogatta magát és támadta le a férfiakat a nő: videó (18+)http://www.life.hu/news/20171009-fesztivalon-fenyes-nappal-mutogatta-magat-es-tamadta-le-a-ferfiakat-a-no.htmlA Lost Lands fesztiválon rögzítették az alábbi tényleg korhatáros jelenetet, amint egy szőke nő magából kifordulva sorra támadta le a férfiakat. Csak felhúza a szoknyáját, és mehetett is a móka. A fesztiválozók pedig nem hittek a szemüknek. NewsOrigoEz történik, ha a delfinek és a mókusok összehaverkodnakhttp://www.life.hu/news/20171008-cuki-video-delfinekrol-akik-imadjak-a-mokusokat.htmlMi történik, ha két mókus odatéved a delfinek medencéjéhez? Pontosan ez! Nézzétek meg, mert nagyon cuki! News--Dán búvárok megtalálták a Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháithttp://www.life.hu/news/20171007-dan-buvarok-megtalaltak-a-kim-wall-sved-ujsagirono-levagott-fejet-ket-labat-es-ruhait.htmlBúvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meghalt Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháit - jelentette be szombaton a dán rendőrség. A nő torzóját egy koppenhágai szigeten találták meg még korábban. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.