Bánáti János sztárügyvéddel konzultált Marton László

Forrás: MTI/Czimbal Gyula -
Marton László metoo ügyvéd szexuális zaklatás zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legdrágábban dolgozó ügyvéddel konzultált Marton László, a Vígszínház zaklatással vádolt volt főrendezője.

Bánáti János ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke az mno.hu-nak elmondta, hogy irodája a Vígszínházzal áll szerződésben, így konzultálhatnak vele a színház vezetői, tehát Marton László is. Az ügyvédi titoktartásra való tekintettel nem árulta el, hogy mit tanácsolt Martonnak, így nem tudta megerősíteni azt a hírt, hogy a rendező úgy döntött, mégsem pereli be Sárosdi Lilla színésznőt.

Marton László sztárügyvéddel konzultált Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Sárosdi Lilla volt az a színésznő, aki azt állította, hogy Marton László zaklatta őt, megpróbálta szexuális aktusra ráveni egy autó hátsó ülésén. Sárosdi után több színésznő is jelentkezett, hogy hasonló dolgok történtek velük is, már tízen állítják, hogy Marton erőszakoskodott velük. Közben pedig egy újabb színházi szakember viselt dolgairól suttognak.






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.