Guinness Rekordok Könyve Maszazo Nonaka Guinness Rekord legidősebb ember legidősebb férfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ legidősebb embere, Maszazo Nonaka 112 éve és 8 hónapja látta meg a napvilágot. Amikor átvette a Guinness-rekorderségért járó plakettet, elárultaa, mi a hosszú élet titka.

A Japán nyugdíjas, Masazo Nonaka már 112 éves és 8 hónapos, így ő lett a világ legidősebb embere - írja az Independent. A Guinness-rekorderségért járó emlékplakettet otthonában vehette át, Ashoroban. És mi mással ünnepelt volna, mint tortával, hiszen imádja az édességet.

Egyébként a hosszú élet titkának többek között ezt tartja, de rajong a termálvízért és világ életében kerülte a stresszt. A lánya azt mondta, hogy mindig megmondta a véleményét, ha például az ebéd nem ízlett neki, otthagyta.

Nyugdíjas éveit főként pihennésel töltötte, imád szumót nézni a tévében. Nonaka 1905. július 25-én született. Az Independent összeszedett néhány dolgot, amely ekkor történt a nagyvilágban. Einstein például ekkor publikálta a relativitáselméletét, de ekkor született József Attila is.

Masozo Nonana egyébként azután kaphatta meg a rekorder címet, miután a csúcstartó spanyol Francisco Nuñez Olivera 113 évesen elhunyt.

Maszazo Nonaka 112 éves, ő a világ legidősebb embere, Guinness-rekorder letthttp://www.life.hu/news/20180412-maszazo-nonaka-112-eves-o-a-vilag-legidosebb-embere-guinness-rekorder-lett.htmlA világ legidősebb embere, Maszazo Nonaka 112 éve és 8 hónapja látta meg a napvilágot. Amikor átvette a Guinness-rekorderségért járó plakettet, elárutla, mi a hosszú élet titka.NewsCsatornába dobták az újszülöttet, rátalált egy tacskó, túléltehttp://www.life.hu/news/20180411-csatornaba-dobtak-az-ujszulottet-ratalalt-egy-tacsko-tulelte.htmlFeltehetően édesanyja dobta a csatornába azt az újszülött csecsemőt, akire egy nő talált rá, miközben a kutyáját sétáltatta. A baba a csodával határos módon megmenekült, egy gyermekotthonban várja, hogy valaki örökbefogadja. News90 ezer éves emberi ujjcsontokat találtak, ez átírhatja mindazt, amit eddig tudtunkhttp://www.life.hu/news/20180411-90-ezer-eves-emberi-ujjcsontokat-talaltak-ez-atirhatja-mindezt-amit-eddig-tudtunk.htmlAz Oxford egyetem kutatói találták azokat a csontokat, amelyek átírhatják mindazt, amit eddig az emberiségről tudtunk. A lelet 90 ezer éves. NewsOrigoA buszsofőr mentette meg a balesettől a babakocsit toló édesanyát: videóhttp://www.life.hu/news/20180411-a-buszsofor-mentette-meg-a-balesettol-a-babakocsit-tolo-edesanyat-video.htmlEgy türelmetlen autós majdnem elgázol egy zebrán átkelő, babakocsit toló édesanyját, akit a buszmegállóban álló buszsofőr mentett meg a dudálással. A busz kamerája rögzítette az esetet. News--Szaúd al-Fejszál herceg nem fizetett a neki készített pornófilmekért, a cég perel (18+)http://www.life.hu/news/20180411-szaud-el-fejszal-herceg-nem-fizetett-a-neki-keszitett-pornofilmekert-a-ceg-perel.htmlKizárólag Szaúd al-Fejszál hercegnek készültek azok a pornófilmek, melyekben a főszerepet kedvenc szeretője kapta. A herceg 2015-ben halt meg, a filmeket azonban sosem fizette ki. A készítő cég most pereli a családot. News--Akár 26 méter hosszú is lehetett a valaha élt egyik legnagyobb állat, az ichtioszauruszhttp://www.life.hu/news/20180411-akar-26-meter-hosszu-is-lehetett-a-valaha-elt-egyik-legnagyobb-allat-az-ichtioszaurusz.htmlA valaha élt egyik legnagyobb állat egy újabb példányának maradványaira bukkantak kutatók a délnyugat-angliai Lilstockban. Az ichtioszaurusz hossza 85 láb lehetett, azaz majdnem 26 méter, ami éppen nem éri el a világ legnagyobb állatának, a kék bálnának méreteit. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.