Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: lezárják a nyomozást

gyilkosság Novozánszki Fanni B. László nyomozás VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk információi szerint heteken belül lezárják a nyomozást, holttest nélkül. A gyanúsított B. László ellen pedig vádat emelhetnek.

A lap úgy tudja, hogy annyi bizonyíték gyűlt már össze a gyanúsított B. László ellen, hogy holttest hiányában is vádat emelhetnek ellene.

"Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezükben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek. Úgy tudom, akkor is lezárják a nyomozást, és emberölés lesz a vád a férfi ellen, ha nem kerül elő a lány holtteste" - mondta a lapnak egy titkos informátor.

vv fanni Forrás: Origo

A Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József is úgy tudja, hogy a nyomozók lassal lezárják az ügyet:
"Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről. Mind a magam nevében, mind a Novozánszki család nevében elmondhatom, milyen nagy megkönnyebbülés, hogy belátható időn belül pont kerülhet az ügy végére."

Fanni édesanyja, Katalin örül annak, hogy a tettes megkapja méltó büntetését, de titkon még reménykedik abban, hogy megtalálják lánya holttestét, és méltóképpen búcsút tudnak venni tőle.

Az, hogy a nyomozás lezárul, még nem jelenti azt, hogy a keresést is felfüggesztik. A kutatás VV Fanni holtteste után folytatódik.

A VV Fanni gyilkosságával gyanúsított B. Lászlót újra hazugságvizsgálóra kötikhttp://www.life.hu/news/20180717-a-vv-fanni-gyilkossagaval-gyanusitott-b-laszlot-ujra-hazugsagvizsgalora-kotik.htmlB. Lászlót, a VV Fani meggyilkolásával vádolt személyt újra hazugságvizsgálat alá vetik: a nyomozás során merültek fel kérdések. News--Elmeorvos vizsgálta VV Fanni elrablóját, B. Lászlót: ha nem beszámítható, megúszhatja a börtönthttp://www.life.hu/news/20180710-elmeorvos-vizsgalta-vv-fanni-elrablojat-b-laszlot.htmlVV Fanni elrablóját, B. Lászlót igazságügyi elmeorvosi szakértő vizsgálta. Ha kiderül, hogy nem beszámítható, akár meg is úszhatja a börtönt. NewsVV Fanni családja szerint nem az előzetesben ülő B. László a gyilkoshttp://www.life.hu/news/20180707-vv-fanni-csaladja-szerint-nem-az-elozetesben-ulo-b-laszlo-a-gyilkos.htmlTavaly novemberben tűnt el Novozánszki Fanni, a holttestét pedg azóta sem találják. A rendőrség és a család is igyekszik megfejteni, hogy mi történt a lánnyal, eddig kevés eredménnyel. Fanni hozzátartozói nem tartják kizártnak, hogy a ValóVilág egykori szereplőjét bebetonozták.NewsBorzalmas üzenetekkel zaklatják VV Fanni édesanyjáthttp://www.life.hu/news/20180704-borzalmas-uzenetekkel-zaklatjak-vv-fanni-edesanyjat.htmlNem elég, hogy VV Fanni családja még mindig kétségek között él, mert nem találják lányuk holttestét, még furcsa, hátborzongató SMS-ekkel is zaklatják a édesanyját, Katit.News--VV Fanni ügyének felderítésére sok pénzt költöttek a hatóságokhttp://www.life.hu/news/20180628-vv-fanni-ugyenek-felderitesere-sok-penzt-koltottek-a-hatosagok.htmlVV Fanni ügyének felderítésére rengeteg szakértőt bevetettek, de hiába. Az FBI sem kerül közelebb a megoldáshoz. Mindent megtettek a hatóságok, de egyelőre nem sikerült elérni az áttörést. Pedig a pénzt sem sajnálták, jóval többet költöttek, mint azt egy átlagos gyilkossági vagy eltűnéses ügyben szokás. NewsOrigoBebetonozhatták VV Fanni holttestéthttp://www.life.hu/news/20180613-bebetonozhattak-vv-fanni-holttestet-epitkezes.htmlHónapok óta keresi a rendőrség VV Fanni holttestét, de egyelőre nem találják. A most szárnyra kapott hírek szerint ennek az lehet az oka, hogy a testet bebetonozták. News






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.