Évek óta megvan a soroksári gyilkosság egy fontos bizonyítéka?

"Forrás: Bors/Fejér Bálint " -
soroksári gyilkos mobiltelefon gyanúsított bizonyíték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt éve keresik a soroksári gyilkosság elkövetőjét, ám úgy tűnik, végre sikerült megtalálni. A gyilkos egy másik ügy miatt elfogásakor már rég börtönben ült, így lehet, hogy vele együtt fontos bizonyítékot is rég lefoglaltak. 

Elfogták a soroksári gyilkosság gyanúsítottját, a férfi, vagyis R. Szilveszter DNS-e megegyezik a holttesten találtéval. A feltételezett elkövető elfogásakor már börtönben volt egy másik ügy miatt, és könnyen lehet, hogy vele együtt a soroksári gyilkosság egy fontos bizonyítéka is a hatóságok előtt van már évek óta. Betörésért és lopásért tartóztatták le öt évvel ezelőtt, akkor a rendőrök négy mobiltelefont és három SIM-kártyát találtak a férfinál. Ez azért fontos, mert a meggyilkolt soroksári édesanya, Krisztina készülékét nem találták meg a rendőrök, azt az elkövető magával vihette. Lehet, hogy az egyik Szilveszternél talált telefon igazából Krisztiáné.

Öt éve gyilkolták meg Gyurik Krisztinát. Forrás: Bors/Fejér Bálint


"Megerősíthetem, hogy védencem börtönbe vonulásakor négy telefonkészülék került letétbe. Még nem beszéltem vele arról, hogy ezek között van-e az áldozaté is" - mondta a Blikknek dr. Lichy József, R. Szilveszter ügyvédje.

Folytatódik a nyáriasan meleg időjárás a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20180917-folytatodik-a-nyariasan-meleg-idojaras-a-jovo-heten.htmlA jövő héten is folytatódik a nyáriasan meleg idő, többfelé 30 fokos maximumokkal. A hétvégére viszont akár 10 fokos lehűlés is érkezhet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoNőgyógyász és pszichológus vizsgálja azt a kislányt, akit állítólag zaklatott a két magyar vízilabdázóhttp://www.life.hu/news/20180916-nogyogyasz-es-pszichologus-vizsgalja-azt-a-kislanyt-akit-allitolag-zaklatott-a-ket-magyar.htmlRemélhetőleg rövid időn belül kiderül az igazság, ezt írta Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egy közleményben az egyesületük közösségi oldalán. Ügyvédeik pedig azt mondták, ártatlanok és még ki sem hallgatták őket. Az olimpiai bajnok vízilabdázót és társát egy 13 éves kislány vádolja azzal, hogy két évvel ezelőtt szexeltek vele. A gyereket holnap vizsgálja meg nőgyógyász és pszichológus.NewsThinkstockEzt a két sportolót vádolják, hogy megerőszakoltak egy 11 éves kislánythttp://www.life.hu/news/20180916-ezt-a-ket-sportolot-vizilabdazot-vadoljak-hogy-megeroszakoltak-egy-11-eves-kislanyt.htmlRemélhetőleg rövid időn belül kiderül az igazság, ezt írta Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egy közleményben az egyesületük közösségi oldalán. Ügyvédeik pedig azt mondták, ártatlanok és még ki sem hallgatták őket. Az olimpiai bajnok vízilabdázót és társát egy 13 éves kislány vádolja azzal, hogy két évvel ezelőtt szexeltek vele. A gyereket holnap vizsgálja meg nőgyógyász és pszichológus. NewsThinkstockEzek lennének az élelmiszeripar trükkjei? Videóban mutatják be a csalásokathttp://www.life.hu/news/20180914-ezek-lennenek-az-elelmiszeripar-trukkjei-videoban-mutatjak-be-a-csalasokat.htmlVideóban mutatják be, milyen trükköket alkalmaznak állítólag az élelmiszeriparban. Íme, a lista, amely az átveréseket tartalmazza. News--Így alakul a jövő hét időjárásahttp://www.life.hu/news/20180916-igy-alakul-a-jovo-het-idojarasa-elorejelzes.htmlNapsütésben és esőben is lesz részünk. NewsOrigoAz állatorvos elárulta, hogyan érdemes nevet választani a macskánakhttp://www.life.hu/news/20180913-az-allatorvos-elarulta-hogyan-erdemes-nevet-valasztani-a-macskanak.htmlDr. Uri Burstyn vancouveri állatorvos szerint nem mindegy, milyen nevet adunk a macskáknak, ugyanis bizonyos hangora végződő szavak esetén jobban figyelnek ránk. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.