Megfojtotta, majd elásta barátnőjét egy szegedi nő

gyilkosság Csongrád megye rendőrség gyanú nyomozás Szeged fojtogatás emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia szóvivő közölte: a rendőrség 2018 júliusában indított eljárást egy helybeli asszony eltűnése ügyében. Felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében bűncselekmény áll, a feltételezett elkövető pedig egy egykori barátnő.

A szegedi nőt vádolják a gyilkossággal Forrás: theguardian.co.uk

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában összeveszett, a 44 éves asszony pedig megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta. Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban – közölte a százados.

A rendőrség kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.
A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Két férfi brutális verekedést rendezett a Kertész utcábanhttp://www.life.hu/news/20190227-ket-ferfi-brutalis-verekedest-rendezett-a-kertesz-utcaban.htmlTöbb embert is péppé vert két férfi február 21-én este a Kertész utcában, a Vittula nevű szórakozóhely környékén - állítják a szemtanúk. Úgy tudni, volt, akinek a fogát is kiverték, a verekdést minden ok nélkül kezdeményezték. News--Csatornafedélbe szorult patkányt mentettek a tűzoltókhttp://www.life.hu/news/20190227-csatornafedelbe-szorult-patkanyt-mentettek-a-tuzoltok.htmlCsatornafedélbe szorult patkány sikoltozott a németországi Bensheimben. Az állatmentők értesítették a tűzoltókat, akik megmentették a kétségbeesett állatot. NewsOrigoIdőjárás: pénteken hidegfront jönhttp://www.life.hu/news/20190227-idojaras-penteken-hidegfront-jon.htmlEgyre melegszik az idő, egyre több a napsütés, de sajnos csapadékkal és hidegfronttal is számolnunk kell még. News--Feje tetejére állt az időjárás februárban Európábanhttp://www.life.hu/news/20190227-feje-tetejere-allt-az-idojaras-februarban-europaban.htmlA klímaváltozás újabb lehetséges jeleként a feje tetejére állt az időjárás idén februárban Európában: melegrekord dőlt meg Nagy-Britanniában, korán érkezett a tavasz Franciaországba és Skandináviába, de havazott Törökországban és Görögországban. NewsOrigoIdőjárás: 15 fok is lehet a hétenhttp://www.life.hu/news/20190226-idojaras-15-fok-is-lehet-a-heten.html15 fok körüli hőmérséklet várható a hét közepén. NewsOrigoÜvegszilánkot találtak a fagyasztott rösztibenhttp://www.life.hu/news/20190225-uvegszilankot-talaltak-a-fagyasztott-rosztiben.htmlAz Auchan sajátmárkás fagyasztott rösztijében üvegszilánkokat talált két francia vásárló – szól a belga bejelentés. A termékből Magyarországra is érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a RASFF rendszeren keresztül értesült a riasztásról. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.