Tragédia: újabb gyermekgyilkosság sokkolja a közvéleményt Romániában

gyilkosság Románia erőszak kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb gyermekgyilkosság sokkolja a közvéleményt Romániában a Caracalban eltűnt, majd feltehetőleg elrabolt, megerőszakolt és megölt tinilányok ügye után.

A Bukaresttől mintegy 75 kilométerre északnyugatra fekvő Gura Sutii faluban péntek délután az

iskolából hazamenet tűnt el egy 11 éves kislány,

akinek a holttestét vasárnap délután találták meg a falu közelében egy mezőn.

A holttest alapján a hatóságok megállapították, hogy a kislány erőszak következtében halt meg.


A település és a szomszédos települések térfigyelő kamerái által rögzített felvételek elemzése alapján a gyanú egy Bukarestben bérelt terepjáró sofőrjére terelődött.

Az iskolából hazafelé tartó kislányt az utolsó kamera a szülei házától mintegy 300 méterre látta.

Több kamera rögzítette a gyér forgalmú falun áthaladó terepjárót is. A falu peremén készített felvételen a kocsi szélvédőjén a kislány ruhája színének megfelelő folt is átderengett. A gyanút az is fokozta, hogy a terepjáró az alig pár kilométerre fekvő szomszédos falu térfigyelő kameráin nem a megszokott 4-5 perccel, hanem csak bő fél órával később jelent meg.

A kislány erőszak következtében halt meg - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A rendőrök a gépkocsit bérbe adó cégtől szerezték meg a bérlő holland állampolgár adatait és telefonszámát. Szombaton este - még a kislány holttestének megtalálása előtt - beszéltek is vele, de ő akkor már Amszterdamban volt. Elismerte, hogy turistaként áthajtott a falun, de tagadta, hogy találkozott a kislánnyal.
A holttest megtalálása után a román rendőrség felvette a kapcsolatot a holland hatóságokkal, és megtudta, hogy

a 46 éves férfit Hollandiában szexuális bűncselekmények elkövetőjeként tartják számon.


A román hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva hétfőn este azt közölték, hogy a holland férfi hétfőn délután autóbaleset áldozata lett. A férfi - vélhetően arra számítván, hogy hamarosan előállítják - gépkocsijával nekihajtott egy, a szembejövő forgalomban közlekedő kamionnak, és a helyszínen meghalt - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.