Détár Enikő lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő nehezen viselte, hogy a válása után nem volt saját otthona. Most párjával, Péterrel építkezésbe kezdtek. Új otthonuk feleakkora, mint a régi, még sok minden hiányzik, de a színésznő 3 év után újra nyugodt.

Egykori közös otthonukból Rékasi kivásárolta volt feleségét, aki csak most kezdhet majd új életet szerelmével, Kiss Péterrel. A színésznő új otthona szerényebb, mint korábbi háza, de neki és párjának is sokat jelent, hiszen ez az első közös fészkük - írja a Bors.

"Egy domboldalon épült a kis házuk, zöldben, panorámában sincs hiány, ideális, csendes búvóhely egy pár számára. Egyre gyakrabban bukkan fel a környéken, bár eddig sem lakott messze, csak pár utcányira, albérletben" - mondta egy névtelen informátor a lapnak.

Détár Enikő és párja, Péter Forrás: Facebook/Aktív

Détár Enikő május végén a Hot! magazinnak mutatta meg először az épülő házukat, ahol nemcsak a saját, hanem szerelme, Péter gyerekeinek is lesz saját szobája. "Amikor Telkiből elköltöztem, nagyon sajnáltam magam, azt hittem, soha többé nem tudok majd örülni semminek. Ez hamar megváltozott. Péterrel azonban csak lépésről lépésre haladtunk, és nem is mertem arra gondolni, hogy néhány év múlva is együtt élek majd vele" - mondta akkor a színésznő.

Détár Enikő és párja új otthont építenekhttp://www.life.hu/otthon/20170510-detar-eniko-es-parja-uj-otthont-epitenek-maguknak.htmlHitelt vett fel, hogy új otthont építhessen párjával, Péterrel és gyerekeivel Détár Enikő. Az énekesnő tudja, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, az építkezés munka mellett nagyon nehéz. OtthonOrigoKényelmetlen helyzet elé állították Détár Enikőt http://www.origo.hu/teve/20170426-kenyelmetlen-helyzet-ele-allitottak-detar-enikot-a-comedy-central-musoraban.htmlHajós András Badár Sándort és Détár Enikőt állította kényelmetlen helyzetek elé a Comedy Central műsorában, este velük folytatódik a Készhelyzet.TévéOrigoDétár Enikő pszichológushoz járt a válás utánhttp://www.life.hu/sztarok/20170310-detar-enikonek-pszichologus-segitett-a-valas-utan.html29 év után mindössze húsz perc alatt vált el Détár Enikő és Rékasi Károly, legalábbis hivatalosan. Lelkileg azonban sokkal tovább tartott lezárni csaknem 30 évet. Détár Enikőnek még pszichológus segítségére is szüksége volt. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoDétár Enikőre házassága alatt sokszor rátört a szabadságvágyhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-detar-enikore-hazassaga-alatt-sokszor-akart-szabad-lenni.htmlDétár Enikő boldog párkapcsolatban él, de közelgő új szerepe miatt felelevenítette, milyen volt a válása. Elárulta, a házasság alatt ő is sokszor érezte a szabadságvágyat, csak ő soha nem lépett. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoDétár Enikő 32 év után elbúcsúzott a Macskáktólhttp://www.life.hu/sztarok/20170228-detar-eniko-32-ev-utan-elbucsuzott-a-macskak-musicaltol.htmlDétár Enikő 32 év után úgy döntött, hogy leteszi a lantot, már ami a Macskákat illeti. A színésznő még most is bombaformában van, nem okoz neki problémát, hogy eljátssza a szerepet, mégis úgy határozott, hogy 53 évesen átadja a lehetőséget valaki másnak. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoÁtverés: Nem szakított Détár Enikő!http://www.life.hu/sztarok/20160902-detar-eniko-es-parja-nem-szakitottak-atveres-volt-a-hireszteles.htmlA minap kezdett el terjedni az a hír, miszerint Détár Enikő és kedvese között megromlott a kapcsolat, sőt, már véget is ért a szerelmük. Kiderült azonban, hogy mindez egyáltalán nem igaz. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.