Egy retro konyha átalakítása – Így válik a régiből klasszikus új

felújítás retro konyha lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a hagyományos farmház sem úszta meg száraz bőrrel a 70-es éveket. A retro – mely időről időre újra térhódításba kezd - szépen beépült a konyhába, mely az évtizedek múlásával szinte semmit se változott. Ez az állandóság pedig szépen lassan elavulttá tette. Megmutatjuk, miként újult meg.

Előtte – Nulla funkcionalitás, régimódi színek és minták

A felújítási munkák megkezdése előtt, ebben az otthonban a konyha, mondhatni túlságosan is retro volt. A tulajdonosok azonban egy modern, és praktikus teret szerettek volna. Az 1970-es években még igazi luxusnak számító konyha, mára a mintás csempékkel, a festett konyhabútorral és a döbbenetes padlóval inkább egyfajta történelmi tanulmány, mintsem esztétikus és praktikus tér.

Forrás: Dustin Walker/Laurel & Wolf

Forrás: Dustin Walker/Laurel & Wolf

Utána – Kényelmes, nyitott és modern

A konyha sötét, vörös téglafalát teljesen elrejtették, a régi padlóburkolatot lecserélték. A sokkal jobban kihasználható elemeknek és az elrendezésnek köszönhetően, itt már valóban élvezet lesz főzni. A retro színeket és mintákat, felváltotta a domináns fehér, mely megkétszerezi az ablakokból beáradó fényt, így növelve a tér méretét és átláthatóságát.

Forrás: Dustin Walker/Laurel & Wolf

A régi „fél” falat, amely elzárta a konyhahelyiséget az ebédlőtől, elbontották és egy nagy márvány félszigetre cserélték. Itt kialakításra került egy diszkrét reggeliző pultrész is. A beépített, nagy helyigényű faliszekrényeket, úgynevezett lebegő polcokkal váltották ki. Az összes konyhai gépet lecserélték, modern, de nem túl hivalkodó darabokra.

Forrás: Dustin Walker/Laurel & Wolf

Így néz ki 2017 álomkonyhája

Az idei álomteret, amelyet április 29-én mutattak be San Franciscóban, Jon de la Cruz tervezte. Az inspirációját két, nap mint nap használatos fűszer szolgáltatta. Az így kialakított tér nem csupán szemet gyönyörködtető, de igen praktikus is lett.

A tervezők olyan anyagokat használtak, amelyek egy életen át tartanak. Nem a szeszélyes divatra, inkább a klasszikus vonalakra törekedtek, mint például a rozsdamentes mosogató és a mindig bájos fehér csempe.

Forrás: Dustin Walker/Laurel & Wolf

A retro konyha tehát teljesen átalakult. Remekül szemlélteti, hogy nem kell feltétlen a legújabb trendek után menni, néha a kevesebb több.

A lakásvilágítás szerteágazó funkciója - beltéri fényforrások, lámpatestekhttp://www.life.hu/otthon/20170925-a-lakasvilagitas-szerteagazo-funkcioja-belteri-vilagitas-allolampa-csillar.htmlA jó világítás, a megfelelő lámpatestek rendkívül sokat adhatnak egy szoba atmoszférájához. Ám ugyanígy, a tökéletes belsőteret le is rombolhatják, ahogy eljön a szürkület. A stílus és a praktikum itt összeér, segítünk, hogy ez a te otthonodban is teljesüljön. OtthonThinkstockA világ leggyönyörűbb fürdőszobái - 3. részhttp://www.life.hu/otthon/20170918-a-vilag-leggyonyorubb-furdoszobai-kis-alapterulet-elrendezese.htmlMutattunk már igazi luxus fürdőszobákat, ahol nem számított a tér, némelyik egy nappali méretével vetekedett. Ám, sok esetben, a fürdőszoba a lakás egyik legkisebb pontja. Ilyenkor komoly kreativitásra és szuper trükkökre van szükség ahhoz, hogy a tér tágasabbnak tűnjön és kihasználhatóbb legyen. Mutatjuk a legszebb és legkisebb fürdőszobákat. OtthonOrigoA 21. századi belsőépítészet jelene – interjú Ring Miklóssalhttp://www.life.hu/otthon/20170914-belsoepiteszet-21-szazad-interju-ring-miklossal.htmlEgy budai kis hangulatos kávézóban találkoztunk Ring Miklós vezető-tervező belsőépítésszel. Épp csak leült, mikor szemével már végigpásztázta a helyet, és megjegyzett egy-két dolgot, melyet ő másként, vagy épp máshová tett volna. Hiába, aki szenvedélyesen szereti a szakmáját, az lényegében képtelen kilépni belőle. A Ring Studio tulajdonosával beszélgettünk. OtthonOrigoÚjítsd meg otthonod! - Tapétázási ötletek, tippekhttp://www.life.hu/otthon/20170818-ujitsd-meg-otthonod-tapetazasi-otletek-tippek.htmlA tapéta remek lehetőség az otthonod megújítására. Sokan úgy vélik, hogy a falakat lefesteni egyszerűbb feladat, de ez egyrészt nem mindig igaz, másrészt olyan drasztikus változást nem tudsz vele elérni. Megmutatjuk, hogy miként a legegyszerűbb tapétázni, és természetesen ötletekkel is szolgálunk. OtthonOrigoLakberendezési ötletek – Gyermek- és tiniszoba kialakításahttp://www.life.hu/otthon/20170731-lakberendezesi-otletek-gyermek-es-tiniszoba-kialakitasa.htmlEgy gyerekszoba berendezésére számtalan mintát találsz, melyek gyakran megidézik gyermekkorodat, vagy épp távol repítenek tőle. Ám sose dönts egyedül! Mivel otthonod, ezen szobáját elsősorban nem Te, hanem gyermeked használja, így közösen kell megálmodnotok azt az enteriőrt, mely megadja számára az „én birodalmam” érzést. Otthon--Fesd át az étkeződet! – 3-3 szín, melyet használj bátran, vagy épp kerülj el messzirehttp://www.life.hu/otthon/20170602-fesd-at-az-etkezodet-3-3-szin-amit-hasznalj-batran-vagy-epp-kerulj-el-messzire.htmlAz első 3 szín remekül fokozza egy finom ebéd vagy egy jó hangulatú vacsora rezgéseit, növeli az étvágyat, az étkezéshez kellemes légkört teremt. A második triumvirátus azonban túlzott nyugalmat és egy kis ridegséget áraszt, így nem ajánljuk étkezőkbe – persze, ha vad fogyókúrába kezdesz, akkor még jól is jöhet a lista második három színe. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.