Nulla privát szféra – Üvegfalú ház Brazília szívében

Brazília üvegfal ház privát szféra otthon építészet beton erdő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez az üvegfalú ház figyelembe veszi az őt körülvevő brazil erdő minden szépségét, és utat enged ennek a csodának, szinte beinvitálja a tényleges lakókörnyezetbe, mindezt pedig rendkívül exkluzív módon. Bár privát szféráról itt nem beszélhetünk, a szomszédoktól mentes, ám fáktól annál dúsabb környezet mégis biztosítja a nyugalmat.

Ezt az egyedülálló házat úgy tervezték, hogy egy nyugodt pihenőhely lehessen, ahol a tulajdonos úgy élheti a mindennapjait, hogy közben a nap 24 órájában el tud merülni a természetben, mindezt távol a brazil nagyvárosi forgatagtól. Az Atelier Branco építészirodának nem volt könnyű dolga, hiszen ezt a csodás 200 négyzetméteres házat egy domboldalra álmodták meg.

Ezt az egyedülálló házat úgy tervezték, hogy nyugodt pihenőhely lehessen Forrás: Atelier Branco Arquitetura

A lépcsőzetes szerkezet, a betonváz és a rengeteg üvegfelület mesés hatást kelt, hiszen egyáltalán nem környezetidegen. Mivel szó szerint át lehet látni rajta, időnként olyan, mintha ott sem lenne. A körülötte lévő természet szinte nem is igazán különíthető el a belső tértől.

A már említett lépcsőzetes szerkezetnek köszönhetően a nappali a legmagasabb helyiség, a sík tető vonalát pedig további két emelet követi. Szilárd falak hiányában a tervező csapat a fapadlóban helyezte el a vezetékeket, és ott találhatók az aljzatok is. Az ingatlan szellősségét a belső terek bútorainak minimalizálásával is hangsúlyozták.

A sík tető egy egybefüggő nyitott teret biztosít a tulajdonosoknak, amit a ház körül nem kaphatnak meg. Sőt, a peremén még egy sekély tó is helyet kapott.

Kattints a képre, és nézd meg galériánkat:

Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18
Forrás: Atelier Branco Arquitetura
1 / 18

Bemutatkoznak Belgium csúnya házai – Fotókhttp://www.life.hu/otthon/20190412-bemutatkoznak-belgium-csunya-hazai-fotok.htmlAz építészetről gyakran teszünk említést úgy, mint az esztétikát magas színvonalon képviselő művészeti ágról. Ám Belgiumban az emberek furcsa szokásnak hódolnak, ők ugyanis szeretik megalkotni a saját, teljesen egyedi házukat, amelyek többsége nem épp impozáns külsővel dicsekedhet. OtthonOrigoÁlomotthonok - Mediterrán házból modern családi fészekhttp://www.life.hu/otthon/20190318-atalakitas-mediterran-hazbol-modern-csaladi-feszek.htmlSokakat vonzanak itthon a mediterrán stílusú otthonok, ám az ilyen vágyak kielégítése során a mértéktartás, főként a Kárpát-medencében, elengedhetetlen. A modern építészet egyre inkább a letisztultságot és funkcionalitást kívánja megvalósítani, nem mellőzve természetesen az egyénre szabott dizájnt sem. Ám mi történik abban az esetben, ha a „déli" vonalat túl intenzívnek, a kivitelezését pedig elavultnak, kényelmetlennek érezzük? Nem kell mást tennünk, mint az átalakítással megbíznunk tapasztalt és profi szakembereket, amire kiváló példa a Geppetto Belsőépítészeti Iroda most következő munkája. OtthonOrigoÁlomotthonok – Családi ház átalakítása a Római-partonhttp://www.life.hu/otthon/20181227-alomotthonok-csaladi-haz-atalakitasa-a-romai-parton.htmlIsmét egy hazai otthon, amely a régi alapokra egy csodásan megújult belsőt kapott, hála a Geppetto belsőépítészeti irodának. A következőkben végigkövetheted egy családi ház átalakítását, melyet Tas Fruzsina senior belsőépítész tervező, projektvezető álmodott meg. OtthonOrigoÍgy növeld a házad értékét eladás előtt http://www.life.hu/otthon/20181205-igy-noveld-a-hazad-erteket-eladas-elott-otletek.htmlEgy ház akkor hozza a legnagyobb hasznot – vagy a lehető legmagasabb piaci árat –, ha arra időt, energiát és nem ritkán pénzt fordítunk. Nem elegendő a tisztaság és a rend, bizony vannak olyan vevőfogó praktikák, amelyekkel jobb színben tüntetheted fel az eladó házadat. OtthonOrigoElhagyott helyek - Abházia, ahol nem járnak turisták: fotókhttp://www.life.hu/otthon/20180926-elhagyott-helyek-abhazia-ahol-nem-jarnak-turistak.htmlAbházia nem az az ország, ami kedvelt turistacélpont lenne. A legtöbb állam el sem ismerte függetlenségét. Csupán pár éve annak, hogy egyáltalán átléphetik a határait üdülni vágyó „idegenek”, pedig csodás tengerpartjai és felfedeznivaló barlangjai vannak. Most megnézheted ezt a rejtett világot, ami mindössze 1700 kilométerre van tőlünk. OtthonOrigoEgy elismert street art művész, aki leszámol az üres házfalakkalhttp://www.life.hu/otthon/20180830-egy-elismert-street-art-muvesz-aki-leszamol-az-ures-hazfalakkal-varosszepites.htmlA tömb- és panelházak oldala mindig is mostohagyermekként funkcionált a városkép szemében. Ott voltak, de semmilyen módon sem lehetett őket kihasználni. Mára azonban egyre több utcai és hivatásos művész veszi kezébe ezeket a szinte felajánlkozó falfelületeket. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.