Szülés után: karrier és/vagy család? - Terézanyu véleménye

Ehhez képest már a bemutatkozás alatt - amikor minden nő elmondta, hogy mennyi idős a gyermeke, mikortól állt újra munkába, vagy mikor tervezi - elsírta magát az első anyuka, majd példáját további tizenöt követte, vagyis az első fél órában a csoport fele zokogott, a másik fele vigasztalta.

A többség ugyanazért fakadt sírva: ki másfél vagy kétévesen, de bölcsődébe adta a gyermekét, és visszament dolgozni. Csakhogy ezért az elhatározásáért, hogy nem maradt három évig otthon a gyermekkel, úgy érzi, elítéli a környezete. Az egyik anyukát a férje családja veti
meg, amiért "nem fér a bőrébe és nyüzsögnie kell", a másikat maga a férje szólja meg, hogy többdiplomás párja "rossz anya, mert karrierista".

Akadt olyan is, akit a saját anyja szekál, amiért kétévesen bölcsődébe adta azt a "szegény kisbabát", aki nem mellesleg imád közösségbe járni. Néhányuknak azért kezdtek el potyogni a könnyei, mert attól félnek, hogy kisgyerekkel már képtelenek lesznek felvenni a munkahelyi tempót, aki pedig már dolgozik, arról számolt be, fáradt és folyton szorong, hogy vajon jól teljesít-e anyaként és munkaerőként egyaránt.

A nők nagy része elsősorban azért állt munkába újra, mert muszáj két embernek keresnie a családban. De többen is akadtak akik azért, mert gyermeküket már érettnek érezték a közösségre, ők pedig szeretik a munkájukat is.

Az egyikük, aki közel negyvenéves volt, és otthon volt a hároméves ikerfiaival, rémülten hallgatta a sorstársait. "Én ezt nem értem - fakadt ki végül - eddig azt hittem, egyedül vagyok ezzel, de én is azt érzem, ahányszor arról merek beszélni, hogy mennyire szorongok a munkába állás várható nehézségeitől, és attól még jobban, hogy többé nem leszek képes visszatérni, a környezetem mindig úgy reagál a mondandómra, mintha ezt mondtam volna: 'Én vissza akarok menni dolgozni, mert nem szeretem a gyerekeimet.' Miközben imádom a fiaimat, és imádom a munkámat is" - tette hozzá.

Hazánkban a női-férfi foglalkoztatottság aránya fej-fej mellett (80,5-81,4%) halad. Mindaddig, amíg egy nő nem szül gyereket. A gyermekes anyáknak már csak a fele (52%) tud visszatérni dolgozni. (Ezzel Csehországgal karöltve sereghajtók vagyunk az EU-ban.) Vagyis egyértelműen büntibe kerül a munkaerőpiacon az a nő, aki szül.

Miközben az összes EU-tagállam közül nálunk van a legtöbb nőnek diplomája. Úgy tűnik, nem elég az, hogy az anyák erejüket megfeszítve zsonglőrködnek az otthoni és a munkahelyi feladatokkal, többségüknek még a környezetük rosszallásával is meg kell birkózniuk. Mintha az a vágy, hogy pénzt akarnak keresni, kamatoztatni akarják a tudásukat és nem akarnak kiszolgáltatottá válni, bűn lenne: vétek a gyermek, a család ellen.

A 33 és 38 év közötti nők egyharmadának nem született még gyermeke. Nem kell matekzseninek lennünk, hogy kiszámoljuk: a többségnek minden nappal csökken rá az esélye. De miért is csodálkoznánk azon, ha egyre többen nem a hagyományos életpályát választják?

A nők kettős értékrend szorításában élnek: egyfelől szeretnének megfelelni konzervatív társadalmunk szerepkövetelményeinek: az a rendes nő, aki időben férjhez megy, időben szül, minimum kettő gyereket, és a munkáját - persze nem az otthonit! - mindig a családja mögé rendeli. Másrészt mivel hazánkban több a diplomás nő, mint a férfi, a nők a saját elvárásaiknak, vágyaiknak is szeretnének megfelelni, amikor munkaerőként is meg akarják mutatni, mit tudnak.

Szerintem ez egy muraközi lónak is sok lenne. Ijesztően sok anyukát ismerek, aki addigra, mire a gyereke vagy gyerekei betöltik a nyolcadik, tizedik életévüket, megbetegszik az erejét meghaladó munkától, vagy ami még gyakoribb: tönkremegy a házassága.

A kismama-kerekasztal egyik résztvevője szombat reggel ezt mondta bemutatkozásképpen: "Én nem csinálok semmit, csak otthon vagyok a két gyerekemmel." Annyiszor hallom ezt a mondatot, és mindig összeugrik tőle a gyomrom. Mert amíg az anyák, akik egy-két-három gyerekkel éveken át dolgoznak otthon, maguk is úgy tekintenek embert próbáló munkájukra, hogy "én nem csinálok semmit", addig miért is várhatnánk el, hogy mások is megbecsüljék őket?