Balogh Edina: "Nagyon nehéz természet vagyok" - Szily Nóra interjúja

Azt olvastam a szakításod után, hogy szeretnél egyedül lenni és egy picit tisztán látni önmagad. Ezen elgondolkoztam. Sokféle kép él rólad, de az az érzésem, hogy a valóságos Edinát némiképp elfedik.

Igen. Rájöttem, hogy létezik egy kirakatéletem, amit bármikor bárkinek megmutatok, amiről bárkinek mesélek, de kétféle Edina van igazából. 7 éve nagyon sok külső elvárásnak kell megfelelnem. Kialakult tehát a "Kirakatedina", és van a másik, amit csak az ismer, aki velem éli a mindennapjait, és a családom, akik mindent tudnak rólam.

Vagyis az "Edina" bizonyos ajtókat csukva tart.

Abszolút, de ez teljesen tudat alatt működik, és ez az ijesztő benne. Tudom, hogy mi az a pont, ahol én már nem leszek őszintébb egy olyan emberrel, aki nem a legszorosabb hozzátartozóm. Meg kellett tanulnom, hogy ismernek az emberek, és ha csinálok valamit, akkor arról véleményt formálnak, arra reagálnak. Ennek felelőssége van. Nem adhatok támadási felületet, sokkal jobban ügyelek mindenre, mint egy átlagember.

Ez fárasztó, nem?

Nagyon fárasztó, viszont már beépült a hétköznapjaimba. Már nem is tudom, mi lenne e nélkül, és akkor jön a nagy kérdés, hogy ez normális? Lehet így élni? Például ezeket latolgattam az elmúlt egy évben, és arra jutottam, hogy akkor tudom ezt jól kezelni, hogy ha kiépítek magamnak egy olyan védett világot, ahol önmagam lehetek. Ebbe a körbe nagyon kevés ember fér bele, két kezemen meg tudom számolni, hogy hányan.

Most gyors ütemben haladsz, azt olvastam már az esküvőn gondolkodtok.

Nyilván sokan sokféleképpen vélekednek erről, de én hiszek ebben a kapcsolatban. Töretlenül. Még akkor is, ha csak 8 hónapja tart. Hiszem, hogy ez az igazi, a mindent elsöprő, az örökké tartó...

Másként érzed magad benne, mint az eddigiekben?

Igen, úgy érzem, hogy sokat változtam, és jó irányban. Én nagyon nehéz természet vagyok. Ami furcsa lehet, mert nem ezt látják, nem ezt gondolják rólam. Konfliktuskerülő vagyok, de ugyanakkor nagyon határozott és szinte megingathatatlan nézeteim vannak. E tekintetben nem vagyok nyitott. Vannak olyan elveim, elméleteim, amiken nem tudnak változtatni. Lehetetlen az ellenkezőjéről meggyőzni. Az életfilozófiámból nem vagyok hajlandó engedni.

Mi ez?

A családképem, az erkölcsösséggel kapcsolatos elvek, a tisztesség, korrektség - csupa pozitív dolog -, és én ezekben nagyon szigorú vagyok. Nálam nincs kiskapu. Ha valaki ezekben hibázik, én nem kezdek el magyarázatokat keresni. Nincs felmentés, és nincs bocsánat. Tudom, ez kegyetlenül hangzik.

És a párod, akit megtaláltál, kiegészít ebben?

Az igazán fontos kérdésekben igen. Azt látom, hogy végre nem megbeszélni kell ezeket, hanem egyszerűen, természetesen léteznek és működnek az életünkben. Nem kell értük küzdeni, mint eddig. Ezt kiiktathattuk mint konfliktusforrást. Nincs többé. Az összes fontos kérdésben azonos nézőponton vagyunk. Sok minden felháborít, ami ma már elfogadott és szinte természetes. Háborgok a hamisságokon, az álságosságon, a képmutatáson, a jópofizáson - engem ezek annyira meg tudnak viselni, hogy sajnos gyakran hazaviszem, és csak mondom, mondom, és tönkreteszek egy egész estét azzal, hogy nem bírom elengedni azt, amin pedig úgyse tudok változtatni. Meg kell tanulnom, hogy ne vetítsem ki a szeretteimre azt, amit látok, és ami felháborít.

Azt mondod, mindenben egyet gondoltok. Nem félsz attól, hogy túl korán hiszed el? A szerelem azon a más szemüvegen át bizonyos dolgokat nem láttat, vagy másként mutat. Ami természetes...

Azt gondolom, hogy nem szabad félni, mert akkor nem éljük meg, amiben éppen benne vagyunk. Amúgy én is aggódó típus vagyok, de ez az egy, amiben muszáj úgy gondolkodnom, hogy elengedem a félelmeimet és csak benne vagyok és élvezem. Mert a jelen állapotra ez így igaz. Ha ne adj isten, holnapra minden felborul, akkor is azt tudom mondani, hogy tegnap ez így volt, és jó volt. Részese voltam, és megéltem. Amíg ezt érzem, addig nem kreálok olyan félelmeket magamban, amik megölnék ezt az egészet.

Elengedted?

El, mert görcsöket okozott bennem. Egyszer csak rám tört a félelem, hogy nekem tényleg csak a szépségem van? Hát ebből elegem lett. Már nem akarom feláldozni a fontos pillanatokat ilyen hülyeségekért, hogy azért, mert kijött két pattanás az arcomra, akkor rossz legyen a napom. Nem szeretnék ilyen ember lenni. Már nem akarok ilyen sémákban megfelelni az elvárásoknak. Szeretném kialakítani a saját egyéniségemet. Szeretném megtalálni önmagam, és nem akarok befolyásolható lenni. Ami fontos, hogy abban bizonyítsak, ami a feladatom. Hogy elvégeztem az egyetemet, most pedig jól formáljak meg egy karaktert a sorozatban. Ráadásul nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert Magyarország legkedveltebb sorozatában tehetem ezt.

A sorozat elején is mínuszból indultál, sokan fanyalogtak, hogy csak a szépségedért kaptad a szerepet.

Abszolút, és itt bent is bizonyítanom kellett, hogy nem csak egy szép lányka vagyok, aki bejött a modellszakmából és elveszi a színészektől a lehetőséget. A csapatban is meg kellett küzdenem magamért, de itt is hamar észrevették, hogy nem vagyok elszállva semmitől, hogy alázattal állok a feladathoz, és hogy nekem nem kell a visszajelzés, hogy jól nézek ki, mert inkább annak örülök, ha nem teszik szóvá.

Te a szépséget másban is keresed. Például festesz. Hogy állsz vele?

Haladok! A Garda-tónál készítettünk egy fotót a párommal, most azt festem meg. A végénél járok, és elégedett vagyok vele.

Mit érzel, amikor alkotsz?

Teljesen kikapcsol, de még tanulom a technikát. Még nem tartok ott, hogy megvalósítsam benne önmagam. Állítólag van egy egyedi stílusom, amit nem szeretnék levetkőzni, átalakítani, de ez még csak a stílus - ebben még nincs benne a lelkem. Ahhoz még sokat kellene gyakorolni, hogy elég magabiztos legyek ahhoz, hogy saját kifejezési módot találjak, de jót tesz az önbizalmamnak. Jó érzés, hogy a semmiből lesz valami. Gondold el, van egy üres vászon, és ha nem tanultad és nem ez a szakmád, akkor csak úgy tudsz festeni, hogy megpróbálod kizárni az elvárásokat. Ha úgy ülsz neki, hogy nincs megfelelési kényszer, csak annyi, hogy én magam boldoggá tegyem, hogy jól érezzem magam - akkor megindul az ecset a kézben, és elindul ez az egész. Onnantól már nincsenek gondolatok, megszűnik minden... Egyszer csak azt látom, hogy beterítettem a vásznat, és született valami.

Mindentől és mindenkitől függetlenül. Ezt kevés helyzetben lehet átélni.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ez a hobbim. Ez egy nagyon hálás és jó dolog. A világon az egyik legjobb. Más ember, amikor már tele van mindennel a feje, akkor elmegy pszichológushoz, vagy keres valamit, ami kiiktatja a feszültséget. Nekem meg ott van kéznél az állvány, és kapok az élettől néhány órát, amikor semmi nincs. Semmi.

Gondok, problémák, amikből kikapcsol. Nyilván sok emberben felmerül: "Na, neki meg ugyan mi baja lehet?"

Azt szokták mondani, hogy a legtöbb probléma abból adódik, hogy valamit nagyon szeretnél, de nem kapod meg. Hát nálam az ellenkezője van. A féltés... Nagyon féltem, amim van, és nem tudok szembenézni azzal, hogy nyilván lesznek változások, amik kiszámíthatatlanok. Nem tehetek mást, mint hogy este összekulcsolom a kezemet egy imára, mert annyira szeretnék megtartani mindent, így, ahogy van, de nyilván nem lehet. Az, hogy most remekül vagyok, az egy jó dolog, de vannak szeretteim, akikért aggódom, akiknek nem minden alakul úgy, ahogy szeretnék. Akkor a legrosszabb, amikor be kell látnom, hogy nem tudok segíteni. Én ezeket veszem a lelkemre, ezeken idegeskedem, hogy sokaknak olyan kilátástalan ma minden.

És a te kilátásaid? Mire vágysz most? Már férjhez mennél, tényleg?

Nagyon jó lenne már megállapodni. Szeretném azt érezni, hogy biztonságban van a jövőm valakivel, és elindultunk egy úton, megfordíthatatlanul, megmásíthatatlanul, együtt kéz a kézben. Mert az nekem erőt és stabilitást ad. Már nem vagyok gyerek, anyuék már nem vigyáznak rám. A jelenlegi kapcsolatomban 8 hónapról beszélünk, tehát nem telt el annyi idő, amire azt mondhatom, hogy ez már az én otthonom, de arra törekszem, hogy ezt kialakítsam. Szeretném azt érezni, hogy hazaértem. Értem el sikereket, éreztem már, hogy mindenki engem ünnepel, átéltem már izgalmat valami feladat előtt, aztán utána azt a jó érzést, hogy sikerült. Sok minden megvolt már egyedül. Úgy érzem, hogy most már mást szeretnék élni. Már nem csak Balogh Edina számít. Jópofa ez a csaj, de önmagában már egy kicsit uncsi nekem. Az "én" korszakom megvolt. Nem akarok magamnak többet. Már szeretném, ha a gyerekeimben láthatnám a folytatást. Jó lenne rálépni arra az útra, ami lehet, hogy nagyon göröngyös lesz, de szeretnék már elindulni rajta. Megértem rá. Úgy gondolom, hogy nincs nagy baj velem. Ha végzek a munkával, vár valaki, akiért folyamatosan tenni fogok és ő is tesz értem. Ez boldogsággal tölt el, és innentől kezdve gördülékenyen tud haladni minden. Igyekszünk vigyázni rá, hogy ne is akadjon meg, hanem szépen mehessünk előre...