Csézy: "Nem felejtek" - Szily Nóra interjúja

Amikor a találkozónkat egyeztettük, épp a nagymamádért aggódtál, akiről mindig úgy beszélsz, mint az életed egyik legfontosabb emberéről. Hogy van most?

Jobban van, de nem szeretném elkiabálni. Nagyon aggódom érte, de bízom benne, hogy haza tudom vinni, és otthon sokkal könnyebben fog gyógyulni. Csak jussunk el arra a pontra, hogy kihozhatom a kórházból. Az eltelt 33 évemből nincs olyan nap, ami ne hozzá fűzne: valami találkozás, beszélgetés vele. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle, de tudom, hogy el kell fogadni, ha egyszer elfogy az idő.

Miért ilyen erős ez a kapocs?

Édesanyám főiskolára járt, amikor megszülettem. Mamiék vigyáztak rám. Nagyon érdekes, hogy én például a nagymamám illatához kötődöm. Mami és Papi jelentette számomra az otthont, és ez így is maradt. Nagyon szeretem az édesanyámat, jó kapcsolatban vagyunk, de az igazi, bensőséges egymásra hangoltság nagyival alakult ki. Ismerjük egymás minden mozdulatát és gondolatát.

Vele is megbeszélted azt, hogy A Nagy Duettet elvállalod-e?

Most már a saját, kis zárt világában él, ami az utóbbi időben annyiból jó, hogy nem jut el hozzá minden, de mindig azt mondta, hogy "Ne aggódj, kislányom, a Jóisten megsegít majd, csak bízzál!"

Szerinted is megsegít?

Meg! Akárhányszor elesünk, annyiszor kell felállni. Nincs más választásunk!

Hiszel abban, hogy segít valaki onnan fentről?

Abszolút! A mai felgyorsult világ elnyomja bennünk a finom érzékelőket, de ha egy picit képesek vagyunk magunkra figyelni, akkor sok minden észrevehető.

Abban a nehéz időszakban - amin úgy tűnik, túl vagy - adott a hited reményt?

Emberi segítséget is sokat kaptam. Ha a kedvesem nem lenne, akkor nem biztos, hogy így ülnék itt. Mellettem volt a nap 24 órájában, ki tudtam beszélni az összes gondolatomat, bármilyen abszurdak vagy irreálisak voltak. Ez óriási segítség, de természetesen az a bizonyos fönti támogatás is kellett.

Jól érzem azt, hogy A Nagy Duett egy nagy lépés és visszatérés? Volt egy hosszabb csend. Most pedig újra szárnyalsz milliók szeme láttára.

Legalábbis szeretnék újra repülni. Természetesen másképp szárnyal az ember egy ilyen tragédia után. Nehéz, és nem is nagyon beszélek róla, mert aki nem élt át ilyet, annak nem lehet elmondani ezt az érzést. Nem értheti a külvilág, hogy mi zajlik az emberben ilyenkor.

Megnéztem azt a néhány interjút, ami a volt párod halála után készült veled. Elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet az, amikor az ember olyan kérdésekkel ostorozza magát, amikre már nem jönnek válaszok.

Igen, és ezek a kérdések az életed végéig itt maradnak megválaszolatlanul. Talán ez a legrosszabb: együtt élni velük. Próbálom őket a megfelelő helyre tenni, ami néha sikerül, de néha rám törnek, elég egy zene, emlék, bármi. Ezért ma már teljesen más az életem, de még inkább fontosabb számomra az, hogy nem a felületes dolgok, a külső elvárások számítanak, hanem azok az emberek, akiket szeretek. A legnehezebb az volt ebben a másfél évben, hogy nekem nem adatott meg igazán a gyász lehetősége. Normál helyzetben, ha valaki elveszít valakit, akkor utána meg tudja gyászolni. Engem közben rengeteg hatás ért - például a média részéről is -, ezért tovább tartott minden. Most újra tudok dolgozni. Lemezt készítettem, saját ruhakollekciót csináltam. Sokat segít, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Amikor felhívtak, nagyon jólesett, hogy gondoltak rám, és egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy ezt a műsort ne vállaljam el. Jókor jött, jó időben.

Épp időben küldték "fentről". Hogy érzed magad benne?

Jól! Érdekes egy ilyen dologba belecsöppenni. Rengeteg ember vesz körül, kapsz magad mellé valakit, akit nem is ismertél. Össze kell szoknotok, meg kell tanulni kezelni a másikat - és ehhez idő kell. Szerintem a harmadik adásra tudtuk, hogy mit akarunk, boldogok voltunk és felszabadultabbak, mint az elején.

Valaki olyan lenyűgözően bolond egyéniség a színpadon, hogy ámulva nézem, de rajtad még mindig érzek visszafogottságot.

Én ilyen vagyok. Ebből nem tudok kibújni. Persze, próbálom feszegetni a határaimat, hisz ez a műsor erről is szól. Mi is haladunk, de alapvetően nekem visszafogottabb a stílusom. Épp ezt szeretik bennem azok, akik kedvelik a zenémet. Nem mondanám, hogy gátlásos vagyok. Eleve nem vágyom arra, hogy az asztal tetején táncoljak. Amúgy nagyon önfeledten tudok szórakozni a barátaimmal, de én nem az vagyok, aki egy szerep vagy a látszat kedvéért eljátszik valamit. Ebben a szakmában egyébként ez a divat. Én viszont mindig szeretek az lenni, aki vagyok, mert így érzem magam hitelesnek. Akit szeretek, azt megölelem, de akit nem, azt nem fogom puszilgatni, csak azért, hogy egy cikk vagy egy fotó szülessen. Saját magammal szemben van egy elvárás, aminek szeretnék megfelelni, és én így érzem jól magam a bőrömben. Nem tudok bohóc lenni, és szerintem se a rajongók, se a műsor készítői nem várják el ezt tőlem. Gesztesi Karcsi is hasonló. Ő is jót és szépet akar csinálni. Abszolút felmértük a helyünket a műsorban. Egyelőre azt jelzi vissza a közönség, hogy tetszik, amit csinálunk, és ez a lényeg!

Azt mondod, felmérted...

Mérleg vagyok.

Ez mit jelent a mindennapokban?

Állandóan mérlegelek. Ezt nem mindig szeretem magamban, például amikor képtelen vagyok két ruha között dönteni. Utálom! Másfelől jó, hogy mindent több oldalról is megvizsgálok.

Az egyik első jelentős döntés az volt az életedben, amikor énekdiplomával a kezedben nem mentél ki külföldre, és nem lettél operaénekesnő.

Kezdetektől a popzene vonzott. Az éneklés alapja mindkettőnél ugyanaz, és én szerettem volna rendesen megtanulni a szakmát. Hároméves korom óta énekesnőnek készültem. Soha nem volt olyan gondolatom, hogy bármi más legyek. Rengeteg dalt tudtam, énekeltem a sprayflakonba a tükör előtt. Édesanyám zenetanár, és nagyon sokat segített, terelgetett. Neki is nagy szerepe volt abban, hogy a muzsika lett a mindenem.

Mikor hitted el azt, hogy elég tehetséges vagy és képes leszel megvalósítani azt, amiről a tükör előtt még csak álmodoztál?

Mindig tudtam, hogy valami kiemelkedőt fogok csinálni. Valamit, ami túlmutat Mezőkövesd határain, az egyetem falain. Éreztem a zsigereimben, de mindig kell a visszajelzés. Hajlamos vagyok alulbecsülni magam. Hál' istennek ez kívülről nem látszik. Azt hiszik, hogy nagyon határozott vagyok, de higgyék is ezt, sokkal jobb így! Kevesebben bántják az embert, de megerősítés nélkül nekem nem megy. Kellenek azok az emberek, akik szeretnek, no meg a közönség.

De mégsem léptél egy nagyot 2008-ban az Eurovízió után. Ismert lettél, és otthon maradtál.

Mert én úgy tudok ez az ember lenni, aki vagyok, hogy ott élek. Nagyon szeretem azt a helyet, a nagymamámat, a barátaimat. Onnan tudok töltekezni. Nem hagytam el az otthonom, mint ahogy a zenében sem követem a divatot. Nem szezonális dolgokat csinálok, ami lehet, hogy nehezebb, hiszen néha nem vagyok annyira látványos. Klasszikus vonalat képviselek, de szerintem ez hozzátartozik a hitelességhez, és hosszú távon ez működik. Előre lépegetek, de kicsiket.

Épp csak elindult a karriered, nem sokkal később pedig átéltél egy komoly magánéleti drámát. Elgondolkoztál azon, hogy ez miért így történt?

A karrieremet tekintve 2008-tól látványos és mosolygós volt az életem, viszont a háttérben súlyos problémákkal kellett megküzdeni, amiket nem kommunikáltunk kifelé.

A csillogás mögött a szomorúság - két külön világ volt ez?

Igen. 2008-tól két külön világ létezett számomra, de akik Csézyt akarták látni, azok a hangomra és a mosolyomra voltak kíváncsiak. Nem szerettem volna kifelé mutatni a magánéleti problémáimat, hisz mindenki küzd a sajátjával, de erről nem is akarok beszélni. Azt szeretném, hogy az maradjon meg az emberekben, hogy bármi történjék - fel lehet állni! Nem könnyű, de sikerülhet! Borzasztó hálás vagyok a sorsnak, hogy nyújtott egy kart, ami tart, és véletlenül se hagy elmerülni. Akik igazán szorosan közel álltak hozzám, azok mind, egyöntetűen ugyanúgy húzták ki velem a szekeret a mocsárból. Persze voltak, akik távolabb álltak és nagyobb volt a hangjuk, de ebbe abszolút nem mennék bele. Sok embernél egyébként úgy éreztem, hogy kivárta, mi fog történni velem. Tudomásul kell venni, hogy az emberek mindig oda állnak, ahol süt a nap. Amikor nem süt, akkor inkább picit félrehúzódnak. Én senkire nem haragszom, de nem felejtek.

A társad egy esendő, megtört nőt ismert meg, aki mellette éledt újjá?

Ha nem lettünk volna már egy hónapja együtt a tragédia előtt, akkor valószínű, hogy most egyedül lennék. Nehezen lesz szerelmes az ember egy ilyen fájdalom után. Mivel minket előbb talált meg ez az érzés, együtt elég erősek tudtunk lenni, de nagyon nehéz volt.

Egy hónap után az emberek sokszor nem látnak a rózsaszín ködtől, és tíz centivel a föld fölött járnak.

Mi olyan gyorsasággal szerettünk egymásba, hogy nem értettem, mi történik velem. Most már tudom, hogy ez azért történt így, hogy ezt az egészet végig tudjuk csinálni. Korábban soha nem volt ilyen, hogy így áramütésszerűen eltaláljon valami. Ezért mondom, hogy mindenki, akit tragédia ér, higgyen, mert van tovább!

Sokan - összetörve - képtelenek az újrakezdésre.

Ezen is gondolkodtam. Mi annak a matematikai valószínűsége, hogy olyan emberrel találkozol, aki ugyanígy veszítette el a párját, ahogy én? Szerintem nulla! Kaptam egy olyan embert, aki nyolc évvel ezelőtt átélte ugyanezt, és felépült annyira, hogy képes volt óriási empátiával a kezemet fogni napokon, heteken át. Csak ő tudta ezt így végigcsinálni velem. Más erre képtelen lett volna. Ezért mondom, hogy nem hiszek a véletlenekben.

Most boldog vagy?

Igen. Kezdek boldog lenni!

Megengeded magadnak.

Igen! Nagyon sokszor felmerült bennem: "Van jogom mosolyogni ezek után?" Az egész életem megkérdőjeleződött. Sokáig úgy éreztem, hogy nem bírom! Világéletemben nagyon gyenge embernek hittem magam. Aztán kiderült, hogy mégis van erőm - bár fogalmam sincs, hogy honnan. Olyan érdekes az emberi agy. Tudod, becsukod az összes fiókját, aztán szép lassan egymás utána kinyitogatod őket. Ha egyszerre ömlene rád az egész - belehalnál. Csak aprólékosan lehet feldolgozni.

Hagyjuk a múltat - inkább próbáljunk meg előre nézni. Mire vágysz?

Nagyon szeretnék gyereket, ami régi nagy álmom. 33 éves vagyok, és nem szeretnék a nagymamája lenni, de ahhoz, hogy az ember tervezni tudja a jövőjét, először megnyugvás kell. Fontos, hogy úgy ébredjen az ember, hogy akarok valamit, és ne úgy keljen fel, hogy semmit se akarok. Rágódom még, de már egy picit tudok örülni annak, hogy süt a nap. Szeretnék végre családot, szeretnék örülni! Persze most is beárnyékolja valami a napjaimat, hiszen kórházba járok, és próbálok erőt adni maminak. Amikor nem volt eszméleténél, akkor sírtam mellette, de ha most bemegyek, maximálisan próbálok energiát adni neki, hogy legyen ereje, képes legyen küzdeni.

Ha kívánhatnék egyvalamit neked, amit nagyon szeretnél - mi lenne az?

Az, hogy még a mami maradjon. Szükségem lenne rá! Tudom, hogy ez önző dolog a részemről, de még úgy szeretném, ha velem lenne. Ha még nem vinnék el tőlem!