Gönczi Gábor Azurák Csaba TV2
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kitették korábbi irodájából Azurák Csabát. Kollégáitól távol, egy emeleti szobába küldték, régi kuckóját Gönczi Gábor örökölte meg, pedig a hírolvasóknak eddig nem volt irodájuk.

Folyosói pletykák szerint rém megalázó helyzetbe hozták Azurák Csabát. A kollégák arról beszélnek, a volt hírigazgató régi méltóságából mára már alig maradt valami. Azurákot - aki a tervek szerint saját műsort kap ősszel - egyik napról a másikra kitették az irodájából.

Forrás: TV2

"A dolog azért érdekes, mert a hírigazgatóság az elsőn van, Azu a harmadikon nem találkozik a kollégáival, gyakorlatilag teljesen elszigetelődött. Akár a szomszédos Uzsoki kórházból is intézhetné a dolgait" - nyilatkozta egy ott dolgozó. A Bors úgy tudja, hogy Azurák szobájába Gönczi Gábort költöztették be, amin a legtöbben ledöbbentek, ugyanis eddig egy hírolvasónak sem volt saját szobája.

Katherine Heigl: "Megbántam a döntésemet!"http://www.life.hu/sztarok/20160421-katherine-heigl-megbanta-hogy-2008ban-visszautasitotta-az-emmy-dijra-valo-jelolest.html"Terápiára volt szükségem" - mondta Katherine Heigl, aki azután zuhant össze, hogy 2008-ban Emmy-díjra jelölték, a Grace klinika című sorozatban nyújtott alakításáért, ám visszautasította a jelölést, mert úgy érezte, hogy nem érdemli meg. TV + Sztárok--Kiss Ramóna: “Életem legjobb döntése volt ez az út”http://www.life.hu/sztarok/20160421-kiss-ramona-hazajott-miamibol-panikolt-az-ut-kezdeten-de-elete-legjobb-dontese-volt-hogy-leutazott.htmlTöbb hétig élvezhette a Barátok közt sztárja Miami melegét, de nemcsak azért ment oda, hogy kikapcsolódjon. Angol tanfolyamon is járt a színésznő. TV + SztárokOrigoSértegetés és titkos szerelem a Farmban?http://www.life.hu/sztarok/20160421-sertegetes-es-titkos-szerelem-a-farmban.htmlSzombaton már csak kilencen alszanak a Farmon, megtörtént a kiválasztás.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.