Nem felhőtlen Krausz Gábor apasága: kislánya elhunyt édesanyjára emlékezteti

Amikor leesett neki a tantusz, hogy ő már apuka, és innen nincs visszaút, számára az volt a döntő pillanat. És akkor ő tényleg megijedt. Utólag furcsa, hogy nem vettem észre, bár szerintem ma se venném. Amíg én fizikai nehézségekkel küzdöttem, addig Gábor szó nélkül megtanult pelenkázni, vetkőztette, öltöztette Hannit, mintha mindig ezt csinálta volna. Viszont amikor hazaértünk, távolodni kezdett tőlünk

Bevallom, megijedtem. Én is kezdtem belesodródni a szülés utáni depresszióba, de úgy éreztem, hogy ő is sodródik velem, vagy talán nem is velem, hanem a saját örvényének a rabja. Gábor még gyerek volt, amikor az édesanyja meghalt. Egy tízéves gyerek életében ez a veszteség szinte biztos, hogy csak évekkel később csúcsosodik ki igazán. Az apukájával nem volt mindig felhőtlen a kapcsolata, hiszen nem pótolhatta egyszerre mindkét szülőt, ami nyilván őt is frusztrálta. Gábor a lánya születésekor újraélte az édesanyja halálakor átélt érzelmi sokkot. Ráadásul Hanni nagyon hasonlít a párom anyukájára, az a bizonyos szuggesztív tekintet pont emiatt hasított belé annyira. Lányunk harmadik neve, Mária is ezért lett róla elnevezve.

Ilyenkor mindig azt mondta: „jól van na, értettem, megyek kötődni", de azóta olyan kötelék alakult ki közöttük, hogy csak lesek. Sosem fog mások előtt gügyögni a lányához, de amikor együtt vannak, azon a nyelven beszélnek, amit csak ketten értenek. Csak ő képes a mosógép hangját utánzó applikációval három, azaz három perc alatt elaltatni, csak ő tud másfél órát dumcsizni vele abban a babavárban, amibe csak a feje fér be, csak ő képes a magára kötött gyerekkel vécépapírt sütni poénból, vagy a mellszívó hangjára brékelni. Nagyon büszke vagyok rá. Az én szememben egy hős és a legjobb apa, akit a gyermekemnek kívánhatok.