Ragyogó mosollyal érkezett a Mokka stúdiójába Balogh Eleni, ahol nemcsak a Szerencsekerék új évadáról mesélt, de azt is elárulta: eljegyezték. Az örömhírt eddig titokban tartotta, de a TV2 műsorában végre megmutatta eljegyzési gyűrűjét, amelyet szerelme, Dávid húzott az ujjára egy közös nyaralás alkalmával.
Balogh Eleni és Dávid története évekkel korábban kezdődött: már kamaszkorukban is egy párt alkottak. Akkor még csak három hónapig tartott a kapcsolatuk. „A kapcsolatunk gyerekszerelemként indult és három hónapon át jártunk egymással. Jó pár év eltelt, mire újra találkoztunk, de abban egyetértünk ma is, hogy mindketten, mindvégig tudtuk, hogy a kettőnk, közös útja nem véget ért, csak egy időre elágazott" – mondta Eleni a Borsnak.
A lánykérés meglepetésként érte, bár volt egy apró sejtése. „Őszintén mondom, egyáltalán nem voltam rápörögve a lánykérés témára. Évekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy a magam részéről nem sürgetek semmit. Volt ugyan egy sejtésem a nyaralás előtt, de Dávid annyira természetesen viselkedett, hogy sikerült teljesen elaltatnia a gyanúmat” – nevetett Eleni, aki a gyűrűt egy vacsora után kapta meg, a párja féltérdre ereszkedett előtte.
Bár még nem kezdtek bele az esküvőszervezésbe, Eleni határozott elképzelésekkel rendelkezik.
„Annyi biztos, hogy hatalmas lagzit szeretnék, ahol hazai sztárelőadók lépnek fel és buliznak velünk. Szerencsére sok előadó barátunk van, így ezt nem lesz nehéz összehozni. A ruhán és az ételeken még nem gondolkodtam, de ezekkel bőven rá is érünk még. A lényeg, hogy a családunkkal és a barátainkkal együtt egy hatalmasat ünnepelhessünk a nagy napon” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.