Lola Young éppen a Conceited című dalát adta elő a Forest Hills stadionban, amikor hirtelen rosszul lett, és az orvosi személyzetnek kellett levinnie a színpadról.

Forrás: Getty Images North America
Lola Young túlhajtotta magát
Lola Young debütáló dala, a Messy, pillanatok alatt gigasláger lett. Nem meglepő hát, hogy a 24 éves énekesnő őrült tempóban koncertezik, azonban ennek meg is lett a böjtje: egy New York-i fellépésén ugyanis először látványosan zavartan viselkedett, majd összeesett a színpadon. Az ijesztő jelenet ellenére az énekesnő megnyugtatta a rajongóit, hogy már jól van és csak a kimerültség okozta a rosszullétet. A rajongók azonban aggódnak, ugyanis az énekesnő bejelentette, hogy határozatlan ideig lemondja az összes tervezett koncertjét. Többen attól félnek, hogy valami komoly betegség állhat az ájulása háttérben.
Lola Young korábban is őszintén beszélt egészségi állapotáról. Az énekesnő mindössze 17 éves volt, amikor kiderült, hogy olyan mentális betegsége van, amely a skizofrénia és a hangulatzavar tüneteit egyaránt magában foglalja − írja a Daily Mail.