A 41 éves jógatanár, Hilaria Baldwin az Uncut and Uncensored című podcastben mesélt a házasságáról: elmondta, nem hisz abban, hogy az életkor csupán egy szám. „Vannak pillanatok, amikor ránézek, és azt mondom: neki 26 évvel több tapasztalata van” – mondta férjéről, a 67 éves Alec Baldwinról. „Ez néha előnyt jelent, máskor viszont azt, hogy segítséget kell kérnünk.”

Forrás: Getty Images
Alec Baldwin és Hilaria 2012-ben házasodtak össze, és azóta hét gyermekük született. A családot azonban nem kímélték a megpróbáltatások: két vetélés, a Rust című film forgatásán történt tragikus baleset, valamint a Hilaria körül is kisebb botrány alakult ki, amikor sokan kétségbe vonták a nő spanyol származását és akcentusát.
Alec Baldwin és Hilaria párterápiára járnak
Hilaria Baldwin elárulta, hogy a terápián nemcsak a korkülönbségből adódó problémákat dolgozzák fel, hanem a felgyülemlett feszültségeket is. „Vannak köztünk teljesen normális, házastársi viták. De mindketten szeretnénk, hogy működjön a kapcsolatunk, és ha ez az elhatározás megvan, akkor bármilyen akadályt le lehet küzdeni” – mondta.
A hétgyermekes édesanya arról is beszélt, hogy a házasságuk elején úgy érezte, elveszítette önmagát. „Amikor hozzámentem Alechez, sok szempontból elveszítettem az identitásomat. Hirtelen mindenki rólam beszélt, de nem én formáltam a rólam alkotott képet” – fogalmazott.
Egy követője tanácsa segített neki újra egyenesbe jönni. „Egy nő azt írta nekem: ha nem határozod meg, ki is vagy, mások fogják megtenni helyetted, és nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látsz. Ez nagyon igaz.”
Hilaria szerint az elmúlt évek nehézségei – a botrányok, a nyilvános támadások és a családi élettel járó nehézségek – megtanították arra, hogy jobban figyeljen magára. „Nem tudom megállítani, hogy beszéljenek rólam az emberek, de megtanulhatom, ki vagyok valójában. És ha ezt megértem, talán nem tér vissza többé az a kellemetlen, szorító érzés a gyomromba, amit annyiszor éreztem már” – mondta őszintén.
Alec Baldwin korábban Kim Basinger férje volt, házasságukból egy lány született, Ireland Baldwin. Hilaria szerint férje sok mindent másképp szeretne csinálni most, mint az első házasságában. „Tanult a múltból, és igyekszik mindent jobban csinálni. Ezért is becsülöm őt annyira” – tette hozzá.


