„Mindig is a család lesz az első számomra” – Karácsonyi interjú Vavra Bencével


Egy ideje már ismerjük a nevét, Vavra Bence mégis most, a Sztárban Sztár All Stars második évadában ért révbe. Innentől pedig határ a csillagos ég! Egy viszont biztos: a fiatal énekesnek mindig a családja lesz az első.

Ki tudja jobban imitálni a legnagyobb és legismertebb énekesek hangját és mozdulatait? Dióhéjban erről szól az évek óta futó, igen közkedvelt Sztárban Sztár műsor. Idén viszont csupa olyan előadókat sorakoztattak fel, akik már az előző évadokban is feltűntek.
A műsor második évada pedig most nem arról szólt, hogy melyik zsűri tud szebb ruhába bújni, a versenyzők ugyanis egytől egyig megmutatták, hogy valójában milyen kvalitásokkal rendelkeznek. Vavra Bence pedig, aki az éneklés mellett „civil” életet is él, mindenkit lenyűgözött. Bár a műsort Dér Heni nyerte, Bence a döntős mezőnybe jutott, ahol végül második helyezést ért el, sőt, duettpartnere, Tarján Zsófi szerint Vavra Bence egyből nyert a közös produkciójuk után.

Bencével való interjúnkban a karácsonyra való ráhangolódásról és az ünnepi szokásairól kérdeztük. Az énekes bevallotta, hogy bár nagyon szeretne az előre tervezők típusába tartozni, valójában mindig az utolsó pillanatban intézi el a karácsonyi bevásárlást. Ettől függetlenül viszont a karácsony számára is szent dolog, melyet most már hármasban tölt párjával és kisfiával.
A karácsonyi hagyományokból természetesen náluk sem maradhat ki a karácsonyfadíszítés és az ajándékozás, bár igyekeznek a belső értékekre figyelni az ünnepek alatt.
„Még kiskoromból emlékszem, hogy a nagymamám hirtelen eltűnt, majd megszólalt a csengő, ami jelezte, hogy megérkezett a Jézuska. Gyerekként ezt vártuk a legjobban. De most már nem erről szól a karácsony. Most már nagyon jelképesen adunk egymásnak általában valamilyen személyes jellegű ajándékot. Igen, az értékek már egy kicsit áthelyeződtek.”
Míg a Sztárban Sztár All Stars időszakából a szabadságérzet megízlelését emelte ki az énekes, addig a 2025-ös évére már nem tudott csak egy jellemzőt kiemelni, hiszen számára a szakmai élet mellett szorosan ott áll a családja is.
„Ha egy szóval kellene jellemeznem az idei évemet, mi lenne az? Jó kérdés. Az biztos, hogy az idei év leginkább a családomról szólt, tehát azt mondanám, hogy otthon, de emellett egy hosszú, jövőbe nyúló utazás is kezdetét vette, mind önismereti, mind szakmai szempontból, úgyhogy azt is mondanám, hogy út.”
Bence legszívesebben a 2026-os évre egy pihenéssel teli nyaralást csomagolna el magának és családjának, ugyanakkor a következő év felettébb izgalmas terveket és lehetőségeket is ígér számára.
„Nagyon várom a bemutatkozó koncertemet, amelyről még sokat nem árulhatok el, de igazából az lesz az új erának az első állomása. Nagyon élvezem, s nagyon várom, hogy végre összeálljon!”
Bár sokak számára a karácsony az egyik legkedvesebb ünnepet jelenti, azért nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy másoknak ez az év egyik legmagányosabb napja.
Azt gondolom, nem elég, ha azt mondom [ezeknek az embereknek], hogy kitartást kívánok. Sokszor egy mosoly vagy egy ölelés sokkal többet jelent egy ilyen időszakban. Én is az amit adsz, azt kapod elve szerint élek, és próbálom minden pillanatban a jót keresni, vagy az adott mosolyt visszaadni. Nyilván a karácsony egy fontos periódusa az évnek, amikor mindenki szereti a másikat. De akár lehetne az egész év is karácsony: lehetnénk együtt békességben és szeretetben nemcsak azon a néhány napon keresztül, hanem az egész évben.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.