Kevés család mondhatja el magáról, hogy három tagja is világsztárrá vált színészként Hollywoodban. A Roberts család azonban három családtaggal is képviselteti magát az álomgyárban. A legismertebb közülük egyértelműen az Oscar-díjas Julia Roberts, aki a Micsoda nő! című romantikus vígjátékkal indította karrierjét, majd az egyik legjobban fizetett hollywoodi színésznővé vált. Nem kell azonban szégyenkeznie a bátyjának, Eric Robertsnek sem, aki élete során 74 különböző alkotásban mutatta meg tehetségét. Az ő génjeit vitte tovább a lánya, Emma Roberts is, aki fiatalkora ellenére már számtalan Z-generációs vígjátékban tette le a névjegyét.

Forrás: WireImage
Eric Roberts korábban összeveszett a húgával és a lányával is
- Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Julia Robert és Eric Roberts viszonya nem volt mindig felhőtlen, a színész ugyanis korábban drogproblémákkal küzdött és többször is nyilvánosan kritizálta a nála népszerűbbé váló húgát.
- Egy alkalommal azt állította, hogy az Oscar-díjas sztár neki köszönheti a sikerét. Sőt, ezután még azt is kijelentette, hogy a lánya karrierjét is ő indította be.
- Néhány évvel később Eric Robert rájött, hogy a kijelentései miatt elveszítette a családtagjait, ezért önéletrajzában bocsánatot kért tőlük és jelezte, hogy nagyon büszke rá, hogy milyen sikereket értek el.
- Julia Roberts testvére most egy interjúban leszögezte azt is, hogy bár már nem része a lánya életének, ő nem gondolja, hogy elidegenedtek volna egymástól.
Eric Roberts szerint csak az emberek gondolják, hogy bonyolult a kapcsolata a lányával
A világsztár nemrég a Page Sixnek arról beszélt, hogy véget ért a lányával való konfliktusuk és kibékültek egymással. Ennek ellenére azonban nincsenek napi kapcsolatban.
„A mi viszonyunk kívülről nézve bonyolultnak tűnhet, mert az emberek nem értenek semmit belőle. Mindkettőnknek meg van a saját nézőpontja, bármi is legyen az. Én tudom, hogy hol rontottam el a dolgokat, ugyanis kiskorában az apja helyett egy mosogatórongy voltam. Érzelmileg egyáltalán nem lehetett rám támaszkodni. Emiatt pedig teljes felelősséggel tartozom" – árulta el az Oscar-jelölt színész. Szerinte mára már rendeződött a viszonyuk, ugyanúgy, ahogy a testvérével is. Eric Roberts lánya egyébként az utóbbi években többször is együtt mutatkozott a nagynénjével, akivel láthatóan szorosabb kapcsolatban áll, mint az édesapjával. Ennek ellenére a Sötét lovag filmek sztárja élete egyik legboldogabb emlékének azt tartja, amikor először találkozott az újszülött gyermekével.
„Elénekeltem neki a boldog születésnapot című dalt és rögtön abbahagyta a sírást. Ezután megpróbálta megtalálni az arcomat a kis csukott szemeivel. Talán ez volt életem legboldogabb pillanata. Felismertem, hogy itt van előttem egy vadonatúj élet, akinek a DNS-e megegyezik az egyémmel. Alig volt pár napos, de máris megismert engem. Varázslatos pillanat volt" – tette hozzá a színész. Eric Robert egyébként több érzékeny vallomást is tett az elmúlt hetekben, a legutóbbi interjújában például arról beszélt, hogy élete legnagyobb hibájának azt tartja, hogy korábban évekig nem beszélt a lányával, pedig szívesen elmondta volna neki, hogy az egyik kedvenc filmje az ő főszereplésével készült Maybe I Do című film.
A Roberts családról szóló korábbi cikkeinket ide kattintva tudod elolvasni:


