párkapcsolat szex szexuálpszichológus Győri Szilvia Life.hu szakértő szakértő Randevú felnőtt férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint oly sok nő, Amanda is szeretné megérteni a férfiakat. Míg az egyik pasi képes fél évet várni egy szexre, majd miután megkapta, amit akar, lelép, addig a másikat képtelenség ágyba rángatni. Akkor most mi van? - tette fel a kérdést olvasónk Győri Szilviának, a Life.hu szexuálpszichológus és tanácsadó szakpszichológus szakértőjének.
"Kedves Szilvia!

Tudom, meddő próbálkozás, hogy valaha is megértsük a férfiakat. Két történetet szeretnék elmesélni, ami velem esett meg.

Fél éven keresztül randizgattam egy 30 éves pasival, akivel nagyon jól éreztük magunkat. A szexszel várni akartam, mert tényleg komolyan gondoltam a dolgot, és ebbe ő is belement. Nem erőltetett semmit, és nem is próbált lerázni. Fél év romantikázás, randevúzás és a jövő tervezgetése után végül beadtam a derekamat. Utóbb kiderült, hogy kár volt, ugyanis a hősöm közölte, ő csak szexet akart, és most megy is.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Túltettem magam rajta, és a következő alkalommal úgy voltam vele, hogy én is csak szexet akarok attól, aki szembe jön velem. Megismertem egy 28 éves pasit. Vele is kb. fél évig találkozgattam, rengeteg közös programra hívott, jól éreztük magunkat együtt, viszont akárhogy próbálkoztam, nem sikerült ágyba csalnom. A folyamatos visszautasítás miatt újra és újra lemondtam róla, de akkor megint felhívott, pl. azért, hogy segítsek neki a munkájában. Ekkor átmentem hozzá, megköszönte, hogy segítettem, és azt mondta, nyugodtan ott alhatok, mert későre jár, majd leoltotta a villanyt és befordult a fal felé. Én teljesen megsemmisülve feküdtem mellette.

Első kérdésem: nem értem, hogy miért vár egy pasi fél évet a szexre, miért éri meg neki az idő, pénz, energia, hogy fél évvel később beljebb legyen egy szexszel és továbbálljon? (Ráadásul nem is biztos, hogy összejön, és megtérül a befektetés.) A másik kérdésem pedig az, hogy miért tölti velem az idejét, miért hív fel, ha semmit sem akar? Miféle emberi játszmák ezek, és hogyan tudnám kivédeni őket? Jó lenne, ha tengernyi tapasztalattal a hátam mögött nem kellene újra és újra csalódnom.

Nagyon köszönöm,

Amanda"

Kedves Amanda!

Csak a te szűrődön keresztül, és nem túl részletesen ismerem ez a két történetet, de ezek alapján több ok is állhat a háttérben. Vannak olyan férfiak - persze kevesen -, akik az érzelmeket és az emberi értékeket sokkal fontosabbnak tartják a szexnél, ezért számukra nem okoz gondot az, hogy várjanak a testi gyönyörökre. Az is lehet, hogy az illető a szexuális együttlét alatt valami olyat tapasztalt, ami számára nem volt kellemes, és úgy érezte, hogy nem tudtok rajta változtatni, ezt nem merte szóvá tenni, és inkább kihátrált a helyzetből. Ne magadban keresd a hibát, ez lehet olyan apróság is, ami másnak fel sem tűnik, neki meg épp meghatározó volt. Ezért fontos, hogy a párok őszintén kommunikáljanak mindarról, ami közöttük történik az ágyban, még akkor is, ha ez számukra zavarba ejtő. Azt is el tudom képzelni, hogy veled párhuzamosan volt valakije, aki kielégítette a szexuális igényeit, téged viszont társként kezelt, és egy teljesen más dimenzióba helyezett. Szívesen töltötte veled az idejét, jól érezte magát a társaságodban, amibe szívesen fektetett időt és energiát. Mivel te jelezted neki az elején, hogy a szexet nem szeretnéd elsietni, ő tiszteletben tartotta ezt, de benne volt a pakliban, hogy begyűjtötte az élményt más forrásból.

A másik esettel kapcsolatban tudnod kell, hogy a férfiak kevésbé szeretik, ha levadásszák őket, és az ügyesebbek azt is megérzik, ha egy nő csak a szexre hajt. Elképzelhető, hogy ő épp azért nem feküdt le veled az első adandó alkalommal, hogy érezd: fontos vagy neki. Ha nem ez áll a háttérben, az is lehet, hogy valamilyen komplexusa volt, ami miatt úgy érezte, hogy nem tudna teljesíteni az ágyban, vagy neked nem felelne meg valamiben (a teste, a méretei stb.). Ezek többnyire alaptalan félelmek, de maximálisan gátolják a férfiakat. Az is előfordulhat, hogy érzelmileg nem tette túl magát az előző kapcsolatán.

Amanda, én azt javaslom, hogy ne a játszmák ellen küzdj, mert ha csak ezekre figyelsz, elvész a spontaneitás. Ne akarj mások által meghatározott elvárásoknak megfelelni. Ki mondja meg azt, hogy hány randi után lehet lefeküdni az adott férfival? Ezt nem köthetjük számokhoz. Nem az egy komoly kapcsolat mércéje, hogy meddig kerülitek el az ágyat, és nem is attól fogsz erkölcsös nőnek tűnni. Ez nem azt jelenti, hogy az első randin túl kell esni mindenen, de hagyatkozz nyugodtan a megérzéseidre. Hidd el, tudni fogod, hogy mikor jött el az idő, nem kell előre pontosan megtervezni a dolgokat, és a másiknak se tartozol bejelentési kötelezettséggel. A leveled alapján a férfiak szeretnek a társaságodban lenni, szívesen töltik veled az idejüket, így aggodalomra semmi ok. Kifogtál két szélsőséges esetet, tanulj belőlük, és lépj tovább, de próbáld meg mindezt előítéletek és görcsök nélkül tenni.

Üdvözlettel:

Győri Szilvia

Tedd fel kérdéseidet a szakerto@life.hu címen! Kérdéseddel együtt azt is írd meg, hogy a Life.hu melyik szakértőjétől szeretnél választ kapni. Ezt követően hamarosan megjelenik a cikk, amely segítséget nyújthat számodra.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Fotó: Julian Laidig
Fotó: Julian Laidig


Kövesd a Szexpázsit blogot a Facebookon is!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit, valamint egy jó történetet.
Kövesd a Szexpázsit oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A SZEXPÁZSIT OLDAL!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.