pilóta házasság eljegyzés Forma-1 Lewis Hamilton Nicole Scherzinger szakítás X-Factor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötévnyi együttjárás után szakított az X-Factor sztárja és a Forma-1-es pilóta.

Vége - Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton szétmentek. Állítólag annyira be voltak táblázva, hogy alig látták egymást az utóbbi időben - írja a Daily Mail. Egy bennfentes szerint az énekesnő szíve teljesen összetört. Nicole szóvivője megerősítette a lapnak a szakítást.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Pedig ahogy a Life.hu is megírta, a minap a Forma-1-es versenyző egy interjúban elhintette, hogy még hatéves évfordulójuk előtt szeretné megkérni kedvese kezét. Az élet azonban úgy tűnik, közbeszólt, és nem lett eljegyzés. A sztárpár 2007-ben kezdett randizni. Az énekesnő korábban rendszeresen megjelent a Forma-1-es futamokon is, és szurkolt Lewisnak. De amióta idén megjelent az X-Factor az életében, Glasgow, Dublin és London között ingázott, miközben Lewis a versenyzői karrierjére koncentrált, így alig látták egymást.

Bekötik Nicole Scherzinger fejét?http://www.life.hu/life/galeria/20130628-fotokon-akkor-es-most-nicole-sherzinger-a-pussycat-dolls-enekesnoje.htmlKínos! Szalámi alakú lett Nicole Scherzinger mellbimbójahttp://www.life.hu/szepulj/20130124-nicole-scherzinger-melbimboja-es-mellbimbo-tapasza-szinte-atdofte-a-ruhajat.htmlÉvekig szenvedett a szépséges énekesnő, Nicole Scherzingerhttp://www.life.hu/tested-lelked/dieta/20121008-evekig-szenvedett-a-szepseges-enekesno-nicole-scherzinger-a-bulimia-miatt.htmlNicole Scherzinger kitart Lewis Hamilton melletthttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20121004-szerelem-parkapcsolat-nicole-scherzinger-kitart-lewis-hamilton-mellett.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.