lánykérés romantika Budapest évforduló Lánchíd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még hogy már nem léteznek igazi lovagok? Dehogyisnem! Következzen a hét legromantikusabb története - egyenesen Budapestről.

A 23 éves Évi és jegyese, Krisztián két éve vannak együtt, másfél éve pedig már a lánykérés is megtörtént. A második évfordulójukon, augusztus közepén a 31 éves fiú egy igazán romantikus meglepetéssel készült bájos kedvese számára.

Krisztiánnak az évforduló napján is éjfélig kellett dolgoznia. De a hosszú munka szerencsére nem borította fel a terveit. ,,A kedvesem éjfélkor végzett a munkával, és ahogy hazaért, megkért, hogy öltözzek fel kényelmesen, mert elmegyünk megünnepelni az évfordulónkat. Beküldött a hálószobába, és megkért, maradjak ott, amíg nem jelez. Pakolászást hallottam, majd a párom elviharzott. Fél óra múlva hívott telefonon, hogy induljak, lent vár a taxi. Fogalmam sem volt, hova menjek, de a sofőr azt mondta, ne aggódjak, ő már megkapta az instrukciókat" - kezdte a megható történetet Évi.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A taxis végül keresztül-kasul fuvarozta a lányt Budapesten, majd meglepő módon a Lánchíd közepén egy arra alkalmas helyen tette ki őt, akit már kedvese, Krisztán várt. ,,Nagyon meglepődtem, amikor megláttam a vőlegényemet a csodásan megterített asztallal, vacsorával és pezsgővel a Lánchíd köezpén. Ez az egyik kedvenc helyünk Budapesten, a kilátás varázslatos - engem pedig teljesen lenyűgözött Krisztián meglepetése. Alig jutottam szóhoz, hogy ilyen csodás ajándékkal lepett meg" - mesélte boldogan Évi, akinek valóban egy nem mindennapi randiban volt része a főváros egyik legkáprázatosabb helyén. Történetüket hallva kétségünk sem lehet afelől, hogy igenis léteznek még romantikus férfiak...

Szerettük még azt a romantikus lánykérést is, amikor a fiú egy egész falut mozgósított, és kreatív megoldás volt a fényképezőgépen át történő lánykérés is. Nézd meg a vagány autós videót, a lánykérés 1 perc 20 másodperc körül kezdődik. Pár napja pedig a Szigeten történt nagy találkozást látva olvadoztunk.

Lánykérés a versenypályán egy száguldó autóbanhttp://www.life.hu/szeress/20130717-egy-autoversenyzo-fiu-a-versenypalyan-kerte-meg-baratnoje-kezet.htmlKreatív lánykérés fényképezőgépen áthttp://www.life.hu/szeress/20130607-jerrit-pruyn-amerikai-fotos-a-fenykepezogep-keresojen-at-kerte-meg.htmlKáprázatos lánykérés - összefogott egy városhttp://www.life.hu/szeress/20130516-olasz-ekszerdobozza-varazsolt-egy-norveg-telepulest-egy-fiu-lanykeres-miatt.htmlLánykérés karra tetoválva - mernél nemet mondani?http://www.life.hu/szeress/20130423-uj-divat-hogy-a-karjukra-tetovaljak-a-ferfiak-hogy-hozzajuk.htmlA legmodernebb lánykérés - ez a jövő?http://www.life.hu/szeress/20130314-twitteren-kerte-meg-parja-kezet-egy-facebooknal-dolgozo-srac.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.