Szenteste kérték meg Mádai Vivien kezét

Forrás: Mádai Vivien -
szenteste eljegyzés eljegyzési gyűrű Mádai Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szenteste, féltérdre ereszkedve kérték meg Mádai Vivien kezét. A műsorvezető alig hat hónapja van együtt fogorvos párjával, akivel november elején költöztek össze.

Helyére kerültek a dolgok Mádai Vivien életében. A műsorvezető négy hónap után költözött össze szerelmével, aki szenteste, féltérdre ereszkedve kérte meg a kezét. Hogy ez most ciki, vagy sem, azt mindenki döntse el maga. A férfi állítólag nem utalt előre a szándékaira, így Vivien eléggé meglepődött, de gondolkodás nélkül igent mondott - írja a Blikk.

Forrás: Mádai Vivien

A műsorvezető a közösségi oldalán dicsekedett el a csinos eljegyzési gyűrűvel. Azt írta 2013-ban voltak mély és magas pillanatok az életében, de sosem lehet elég hálás a jóistennek, hogy mindig a legjobb pillanatban fogta meg a kezét. "Hogy csodálatos helyen dolgozhatok, hogy a barátaim mindig mellettem voltak, és hogy találkoztam valakivel, aki teljesen megváltoztatta az életemet. Amilyen nehezen indult, olyan szépen záródott az én évem, 2013."

Viviennek nem ez az első házassága. Volt férjével nyolc hónap együttlét után házasodtak össze és nyolc hónap után váltak el. A műsorvezető márciusban, a Life.hu-nak azt mondta, nagyon vágyik már arra, hogy édesanya lehessen, boldoggá tenné, ha otthon nevelhetné a gyerekeit, amihez csak a tökéletes partnert kell megtalálnia. Lehet, hogy sikerült?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.