Franco Marco szingli párkapcsolat szex szerelem felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Van munkád, pénzt keresel, még agyad is van, és ha kell, a villanykörtét is te tekered be a helyére. Ez mind szép is lenne, ha nem olyan magányosan töltenéd az estéidet, mint a kisujjad. Mert nincs pasi, aki rádkattanna. Nem kellesz és kész. Sok vagy. Olvasónk kétségbeesetten kérdezett, Franco Marco higgadtan válaszolt.

Kedves Marco!

34 éves, nem bányarém, szőke, vidám(nak látszó) csaj vagyok. Szerencsés vagyok a családom, a barátaim és a munkám miatt, a hiba az életemben, hogy elegem van a szingli létből, és bár korábban egész jól elvoltam egyedül, mára meggyűlöltem ezt a létet: a sok munkán és a csendes, egyedül töltött estéken kívül a hétvégi partik maradtak, amiket már kifejezetten utálok. Azért megyek el itthonról mégis, mert nincs kedvem még a hétvégét is egyedül tölteni, inkább a barátaimmal vagyok. Aki azt mondja, hogy a szingli élet jó, az egy idióta! Nagyon szeretnék végre egy igazi társat, és szerintem még az igényeim sem nagyok, sőt egyre lejjebb adom, a tapasztalatom azonban az, hogy a pasik szemében ma hiba az, ha egy nő nem pénzéhes ribanc, ha el tud mondani 3 értelmes mondatot egymás után, ha megáll a saját lábán vagy be tud csavarni egy villanykörtét egyedül is... Mert ezek ijesztő tulajdonságok, sokkal inkább a "könnyebb eseteket" választják, akiknek nem kell udvarolni, villantani, nem kell (szerintük) megfeszülni azért, hogy az ágyukban kössenek ki, akiknek elég betömni a száját egy húszezressel, hogy takarodjon el vásárolni, addig sincs a közelben. Nem értem ezt a mai világot, nem tudom elképzelni sem, hol vannak azok a pasik, akik értékelik a normális tulajdonságokat? Vannak még egyáltalán ilyenek? Vagy én nem vagyok normális? Vélemény?
K.

Kedves K.,

Magam részéről kifejezetten bírom azokat a nőket, akik elmondanak három értelmes mondatot, mi több, egymás után, esetleg magyarul, összefüggően, emellett állnak a lábukon szépen, nem pénzéhesek, főként nem ribancok, ha pedig még villanykörtét is csavaroznak, azonnal kezet csókolok. Nyilván más terepen barátkozunk, de a férfiak, akiket én ismerek, udvarolnak, ha akarják a nőt, nemcsak ágyra, hanem lányra vágynak, és ami a legfontosabb: nem tömködnek se apró-, se papírpénzt hölgyek szájába vásárlásra hivatkozva csak azért, hogy húzzon már el a francba a kedves. Javaslom tehát, hogy költözz el gyorsan a környékről, ahol húszezresekkel garázdálkodnak ily módon, keresd a pasikat, akik virággal és nem bevásárlózacsival teszik a szépet, meghittnek tartják az otthon melegét, szeretik a fényt a közös szobában, bárki csavarja be hozzá a körtét. Ne ijesztgesd magad agresszív, önző, szexmániás fantompasikkal, akik csak a gyengeelméjű, pénzsóvár, idióta "ribancokat" lesik, s persze őket is csak azért, hogy minden testrészükbe tömködjenek valamit. Légy észnél, hogy meglásd a jót. Normális pasit normálisan találsz csak. Vélemény? Ez.

Üdv.
Marco

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít.
Marcótól itt kérdezhetsz!
Marcóról még többet megtudhatsz itt!
Barátkozz Marcóval a Facebookon is!
Légy Marco ismerőse az Iwiwen is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.