Franco Marco párkapcsolat szex szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nő a lelke mélyén harmóniára vágyik, ez tiszta sor. Ha mindez meg is valósul, akkor boldog. Legalábbis azt hiszi. Mert amikor egyszer csak jön valaki, aki letépi a ruhát és fenekestől felforgat mindent, elbizonytalanodik. Vágyakozni kezd. A kalandra, szexre, őrületre. Mivel innen nagyon könnyű veszíteni, hölgyolvasónk Franco Marcót kérdezte meg, hogy mit tegyen.

"Kedves Marco!

Régóta emésztem magam, ideje kiírnom magamból, amit érzek. Huszonkét éves vagyok, és a szexuális életem jó volt, egészen az elmúlt fél évig. Két éve párkapcsolatban élek, a párommal minden rendben volt, amíg meg nem ismerkedtem Vele. Aki nem érzelmi szinten mozgatott meg, hanem ránéztem, és éreztem, most rögtön leteperném. Nagy nehezen eljött a pillanat, amikor kettesben lehettünk és egymásnak estünk. Soha, senki iránt nem éreztem ilyen erős testi vonzalmat, és nem csalódtam. A ruha szakadt, karmolások, kék foltok voltak rajtam, nehéz volt kimagyaráznom a páromnak. Ez az eset azóta folyamatosan megismétlődik, egymásnak esünk és vadul szeretkezünk. Miközben a párom mit sem sejt. A szeretőmmel a kapcsolatunk a szexen kívül másról nem szól. Nem ápoljuk egymás lelkét, nincs rá szükségünk. Azonban egyre nehezebben viselem lelkileg. Szeretem a párom, de szexuális téren nem egyezünk. Ő a lassú előjáték, a cirógatások és szerelmes suttogások híve. Hiába beszéltem vele arról, hogy a szex terén néha lehetne vehemensebb, hogy néha érezhessem azt, hogy kitör belőle a vadállat, de Ő azt mondja, erre nem képes. Mit kellene tennem? A párom igazi lelki társam, szeretem, nem beletörődő szeretettel, hanem teljes lelkemmel. De nem tudja megadni nekem azt, amit a szeretőm igen. Tanácstalan vagyok.


Üdv:
Zsuzsi"


"Zsuzsi!

A harmóniáról beszélünk. Vágysz rá, normális, még szép hogy. A harmónia azonban nem egyszerű képlet. Csak akkor teljes, ha megvalósul a test, a lélek és a gondolatok egysége. Ha vágysz a párod érintésére, közben szereted a lelkét, s akarod az eszmét is, amit ő képvisel. Neked harmonikus a kapcsolatod Zsuzsi. A tested a szeretőd testével, a lelked a pasid lelkével harmonizál. Van ilyen, ritkán fenntartható, s szorong is tőle az ember rendesen. Ha sokáig tart, mindenki sérül, jobb menni ilyenkor, s megtalálni azt, akiben megvan minden, mi teljessé tesz. Persze lehet, hogy csak pillanatnyi 'elmezavar' ez az egész, a nagy ruhatépkedés elhomályosít, s nem látod tisztán a férfit, aki melletted él szépen, szeret, társának tart, s egyre kevésbé érti, hogyan eshetsz kétnaponta szögesdrótba tök véletlen. Elveszítheted könnyen. Ráadásul a titkos helyen űzött, orbitális vad szexelések szinte mindig recsegő franciaágyban folytatott unalmas maszatolássá szelídülnek, ha már nem elbújva, hanem bevállalva, a hétköznapi szarakodásokat is háton cipelve műveli az ember. Na szóval kedves Zsuzsi, most szépen tekints magadba és töprengj el, mi is ez? Légy magaddal őszinte kicsit, az segíthet. S ráadásul jóval olcsóbb is. Spórolj a ruhatáradon, na!

Üdv.
Marco"

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, keresd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít. Marcótól itt kérdezhetsz!
Barátkozz Marcóval a
Facebookon és az Iwiwen is!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.