Lelepleztük a szexfüggők félelmeit

szex szexfüggőség szexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy új-zélandi tanulmány szerint a szexfüggők félnek az intimitástól, és nagyobb bizonytalanságot éreznek a romantikus kapcsolatokat illetően, mint mások.

A több mint 600 résztvevővel készített felmérésből az derül ki, hogy a kényszeres szexuális viselkedést folytató emberek szorongást és bizonytalanságot éreznek a kapcsolatokat illetően, és megpróbálják elkerülni, hogy érzelmileg túlságosan kötődjenek másokhoz.

A Massey Egyetem hallgatójának, Karen Faislandernek a vizsgálata (melyben egy gyakorló klinikai pszichológus segítette), az első ilyen jellegű felmérés Új-Zélandon. Faislander elmondta, hogy a szexfüggőség, amely idén Tiger Woods botrányai kapcsán került a figyelem középpontjába, nagyon összetett állapot, amelyet nem vizsgáltak olyan alaposan, mint a kábítószerfüggőséget vagy a depressziót. Maga a szexfüggés kifejezés az 1980-as években jelent meg, de a szakirodalom 29 más kifejezést is használ az állapot leírására, beleértve a túlzott szexuális vágy zavart illetve a hiperszexualitást is. Manapság a kontrollálatlan szexuális viselkedés kifejezés a leggyakoribb.

"Rendkívüli félreértett és megbélyegzett állapot" - nyilatkozta Faislander. "Nincs hatékony gyógymódja, nem tudjuk, mi okozza, és hogyan kezelhető."

Mivel az emberek zavarban vannak, ha erről a témáról kell beszélgetni, a felmérés során anonim online közvélemény-kutatással kérdeztek meg 621 embert szexuális életükről. 407 szexfüggőnek jellemezte magát, 214 pedig nem. A résztvevőktől megkérdezték, hogy szoktak-e online szexben, prostitúcióban, nyilvános szexben illetve több partnerrel folytatott szexben részt venni, ezen kívül más területeket, például az alkoholfogyasztást és az önértékelést is vizsgálták.

"A szexfüggő csoport tagjai több bizonytalan típusú kötődésről számoltak be, amit a kapcsolat veszélyeztető jellege jellemez, és szorongást éreztek illetve kerülték a közelséget és az intimitást" - áll a tanulmányban. A nem szexfüggők ezzel szemben vágytak az intimitásra, érdemesnek tartották, biztonságban érezték magukat a kapcsolatokban, és megbízhatónak tartották partnerüket.

A tanulmány szerint az Egyesült Államok népességének 3-6 százalékát érinti a rendellenesség. Az USA-ban az utóbbi években egymás után nyíltak meg a szexfüggőséget kezelő klinikák, ahol olyan hírességek is megjelentek, mint Tiger Woods, David Duchovny és Russell Brand humorista.
Új-Zélandon azonban ilyen kezelések nem állnak rendelkezésre, ezért önsegítő csoportok próbálják felvenni a harcot a szexfüggőséggel az anonim alkoholisták által kidolgozott 12 lépésből álló program alapján.

Bár Faislander tanulmányát szakmailag nem lektorálták, a szerző azt reméli, hogy miután klinikai pszichológiából ledoktorált, tovább kutathatja a kontrollálatlan szexuális viselkedést.

Forrás: Medipress

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Forró szextippek - Indiábólhttp://www.life.hu/szeress/szex/20101222-a-szeretkezes-muveszete-ahogy-indiaban-muvelik.htmlGyönyör a nyelv hegyén - orális szex magyar módrahttp://www.life.hu/szeress/szex/20101222-gyonyor-a-nyelv-hegyen.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.